Ha az aranyér kezeléséhez műtéti beavatkozás szükséges, az aranyér műtét után néhány dologra oda kell figyelni. Az aranyér eltávolítását többféle módszerrel lehet elvégezni, de a szükséges tennivalók javarészt megegyeznek.

 

Mennyi az aranyér műtét gyógyulási ideje?

 

Az aranyér műtét utáni gyógyulási időt nem lehet egészen pontosan meghatározni. Függ az alkalmazott beavatkozástól, valamint egyéni adottságok, esetleges szövődmények is befolyásolják a gyógyulási időt. Általánosságban elmondható, hogy a nem kimetszéses eljárásokkal (gumigyűrűzés, ultrahangos aláöltés) kezelt aranyér 1-2 héten belül várhatóan teljesen meggyógyul. Ha előrehaladott, súlyos stádiumú belső aranyér miatt kimetszéses eljárás szükséges, a gyógyulási idő 2-6 hétig is eltarthat.

 

A gyógyulási idő alatt kíméletes életmód javasolt, kerülni kell az erős fizikai igénybevételt, de a rendszeres, könnyed napi testmozgás kiemelten fontos. Az uszodákat, strandokat a gyógyulási idő alatt kerülni kell, a klóros víz nem tesz jót a sebnek, valamint a fürdőkben baktériumokat, fertőzéseket is könnyen össze lehet szedni.

 

Az aranyér műtét után kiemelt figyelmet kell fordítani a végbélnyílás higiéniájára, rendszeres tisztítás, esetleg ülőfürdő alkalmazása szükséges. Kerülni kell az irritatív hatású tusfürdőket, mosakodó géleket. A belső aranyér gyógyulási idejéről itt olvashat bővebben.

 

Aranyér műtét utáni munkába állás

 

Az aranyér műtét után szükséges pihenési időt befolyásolja az alkalmazott eljárás. Ha gumigyűrűzéssel történik az aranyér kezelése, nem szükséges kimaradni a munkából. A felhelyezett gumigyűrűnek köszönhetően az aranyér néhány nap alatt elfonnyad és leesik, mely enyhe vérzésen kívül más panaszt nem okoz. Nem jár fájdalommal, nem szükséges otthon maradni vele, vagy különösebben változtatni a megszokott mindennapokon, csak a nagyobb megterheléstől kell távol maradnunk.

 

Kimetszéses műtéti kezelés esetén, ha Longó műtétet (körkörös nyálkahártya kimetszés egy speciális eszközzel) végeznek, 1-2 hét szükséges a műtéti terület gyógyulásához, ameddig a pihenés és a kíméletes életmód javasolt. Ha a belső és külső aranyerek együtt duzzadnak meg, és emiatt hagyományos kimetszéses aranyér műtét válik szükségessé, a szükséges pihenési idő is megnő, akár 2-3 hét is lehet és enyhe fájdalom is jelentkezhet.

 

Meddig fáj az aranyér helye műtét után?

 

Az aranyér műtét utáni fájdalom jelentkezhet spontán is a műtét utáni néhány napban, de jellemzően leginkább székeléskor jelentkezik a fájdalom. Nagyon fontos, hogy a fájdalomtól való félelem miatt semmi esetre sem szabad visszatartani a székletet. Ha fájdalmas is, de erőlködés nélkül üríteni kell, mert a visszatartott széklet székrekedést okozhat, amely a műtéti heg sérülését, vagy újabb aranyér kialakulását okozhatja. Fájdalomcsillapításra használhatóak szájon át bevehető fájdalomcsillapítók vagy kúpok, esetleg kenőcsök, krémek, de az ülőfürdők is segítséget jelenthetnek az aranyér műtét utáni fájdalom csillapításában.

 

Aranyér műtét utáni táplálkozás

 

Az aranyért műtét után nagyon fontos a széklet megfelelő állagának beállítása. Ez nem csak a műtét miatt szükséges, hanem minden esetben, az aranyér kezelésének egyik legfontosabb része. A széklet optimális állagának eléréséhez fontos a rostban gazdag, székletlazító ételeket tartalmazó étrend bevezetése, és biztosítani a szervezetnek a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelt is. Javasolt a helyes táplálkozáson felül a rendszeres, nem megerőltető mozgás is, mely szintén jó hatással van a bélrendszer működésére és az anyagcsere folyamatokra.

A helyes táplálkozás és az aktív életmód nem csak a műtét utáni időszakban fontos, hanem utána is, hogy a későbbiekben ne alakuljon ki újra aranyeres probléma. A rostban gazdag táplálkozásról, a székletlazító ételekről itt olvashat bővebben.

 

Az aranyér műtétet mindenki szeretné elkerülni, de ha szükség van rá, akkor nincs más megoldás. Az aranyér műtét után viszonylag hamar vissza lehet térni a megszokott élethez és kis odafigyeléssel meg lehet előzni, hogy visszatérjenek az aranyeres problémák.

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus dr. Bánfalvi Péter - proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Szódabikarbóna aranyérre?

Szódabikarbóna aranyérre?

Az aranyeres panaszokat gyakran házilag akarják megoldani, mert félnek a vizsgálattól, és sok tévhit is kering az aranyér gyógyításának módszereivel kapcsolatban.  Az aranyér kezelésével kapcsolatban számtalan népi gyógymód és praktika terjed. Az egyik ilyen a...

bővebben
Aranyér visszanyomása

Aranyér visszanyomása

Az aranyér sokak mindennapjait nehezíti meg. Az előesett, kitüremkedő belső aranyér esetén szükséges lehet az aranyér visszanyomása. Vannak azonban olyan esetek, mikor az aranyér visszanyomásával próbálkozni nem csak fájdalmas, de teljesen felesleges és veszélyes is...

bővebben
Aranyér fájdalom

Aranyér fájdalom

Az aranyér okozta problémák sokak mindennapjait nehezíti meg. Napjainkra igazi népbetegséggé vált, köszönhetően a helytelen táplálkozásnak, és a mozgásszegény, rendszerint ülő életmódnak. Az aranyér betegség kialakulását többféle tünet is kíséri, melyek közül az egyik...

bővebben
Aranyér gyakori kérdések

Aranyér gyakori kérdések

Az aranyérrel, az aranyér betegséggel és a kezelésével kapcsolatban rengeteg tévhit és félinformáció kering az emberek között. Mivel sok embert érint, sok tanácsot kaphat ismerősöktől az, aki aranyér problémával küzd. A legtöbben ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket...

bővebben
Aranyér torna

Aranyér torna

Az aranyér napjaink népbetegsége, melynek hátterében a helytelen táplálkozás, a rossz székelési szokások, a mozgásszegény, ülő életmódból adódó túlsúly, valamint a medencealapi izmok gyengesége, nem megfelelő működése áll. Az aranyeres panaszok életmódváltással sok...

bővebben
Aranyér párna mire való?

Aranyér párna mire való?

Az aranyér egy civilizációs betegség, mely igen sok embert érint. Egyes felmérések szerint a lakosság mintegy 50%-a találkozott már, vagy találkozni fog aranyér okozta panaszokkal. Az aranyér betegség tünetei sok kellemetlenséget okoznak a mindennapokban. Fájdalom,...

bővebben
Végbélfájdalom

Végbélfájdalom

A végbélfájdalom, orvosi nevén proctalgia, igen kellemetlen, zavaró állapot. A lakosság mintegy 20%-át érintheti kisebb-nagyobb mértékben. A tünetek idejét tekintve lehet hosszabb ideig fennálló panasz, de előfordulhat, hogy mindössze néhány percig tart, majd hosszú...

bővebben
Jelentkezzen be rendelőnkbe!