Az aranyér egy civilizációs betegség, mely igen sok embert érint. Egyes felmérések szerint a lakosság mintegy 50%-a találkozott már, vagy találkozni fog aranyér okozta panaszokkal. Az aranyér betegség tünetei sok kellemetlenséget okoznak a mindennapokban. Fájdalom, viszketés, kellemetlen, diszkomfort érzet jelentkezik a legtöbb esetben, mely igencsak megnehezíti az ülőmunkát, és rányomja bélyegét a mindennapokra. Az aranyér párna segíthet a probléma megelőzésében, és a kialakulásának esélyeit is csökkenti.
Mi is az az aranyér párna?
Az aranyér párna egy középen lyukas párna, melyet a székre kell helyezni, és erre ráülni. Többféle formában készítik, kapható kerek formájú, U alakú, a kettő közötti átmenet. Anyaga lehet gumi, műanyag, vagy különféle töltettel töltött vászon anyag. Az aranyér kialakulásában nagy szerepe van az ülő pozíciónak. Az ágyéki szakaszt ilyenkor érő terhelés következtében megemelkedik a hasűri nyomás, melynek hatására kialakulhat a probléma. A legtöbb ember öröklötten gyenge kötőszövetekkel rendelkezik, amely az egész napos ülő helyzettel kombinálva kedvez az aranyér betegség kialakulásának.
Az aranyér okozta panaszokat jelentősen csökkentheti azáltal, hogy leveszi a terhelést az érzékeny részekről. Használata javasolt meglévő, akár először előforduló, akár rendszeresen visszatérő aranyér panaszok esetén, terhességi aranyér ideje alatt, vagy a végbél környékét érintő műtéti beavatkozások után a kellemetlenségek enyhítésére.
Aranyér párna az aranyér megelőzésére
Az aranyér párnát nem csak meglévő panaszok esetén javasolt használni, hanem mindenkinek, aki ülőmunkát végez, megelőzésképpen is. A kialakításának köszönhetően rövid időn belül megszokható, és az ülés okozta ágyéki terhelés csökken a használatával. Javasolt az irodában dolgozóknak, sofőröknek és mindenki másnak is, akik munkájuk során jellemzően szinte egész nap ülnek.
Az aranyér kialakulása ellen nem elegendő csak aranyér párnával tenni, nagyon fontos a megfelelő táplálkozás, az elegendő folyadékbevitel és a rendszeres mozgás és az optimális testsúly megtartása. A legtöbb ember alacsony rosttartalmú, feldolgozott élelmiszereket fogyaszt, mely az aranyér problémák kialakulásának kedveznek.
Ahhoz, hogy a probléma ne alakulhasson ki, fontos a rostban gazdag élelmiszerek (teljes kiőrlésű gabonafélék, magvak, nyers zöldségek és gyümölcsök, hüvelyesek, stb) fogyasztása és a nehéz, zsíros, feldolgozott élelmiszerek kerülése. A helyes táplálkozáson kívül elengedhetetlen a megfelelő folyadékbevitel biztosítása is a testünk számára.
Ha megfelelő mennyiségű rostot és folyadékot biztosítunk szervezetünknek, a széklet állaga optimális lesz, és kevésbé okoz majd nehézségeket a székelés, ráadásul rendszeressé válik. A jó székelési szokások kialakítása szintén nagyon fontos szerepet játszanak az aranyér okozta panaszok megelőzésében, vagy kezelésében.
A rendszeres, könnyed mozgás jót tesz a keringésnek, az anyagcsere folyamatoknak, és a mindennapi közérzetünknek. A helyes táplálkozás, a megfelelő vízfogyasztás és a rendszeres mozgás segít megelőzni az elhízást is, amely szintén az aranyér kialakulásának esélyét csökkenti.
Az aranyér párna egy remek eszköz a sokat ülő emberek számára, de ahhoz, hogy az aranyér jó eséllyel elkerülhető legyen, fontos a helyes életmód, és megfelelő székelési szokások elsajátítása is. Az egészséges mindennapok nem csak az aranyér kialakulását gátolják, de testünk minden fontos folyamatára és az egész közérzetünkre is jó hatással lesz. Ha pedig kialakul az aranyér betegség, a legbiztosabb megoldást egy orvos felkeresése jelenti, aki szakértelmével személyre szabottan tudja orvosolni a problémát.
dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus
Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu
Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,
vagy hívja a
+36(30)-868-0244
telefonszámot!
Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia
nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa
Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba
proktológus, sebész főorvos
Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely
proktológus, sebész adjunktus
2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Dr. Simon Balázs
proktológus, sebész szakorvos
A Szegedi Tudományegyetemen végeztem orvosként és angol orvosi szakfordító- és tolmácsként.
A proktológiával már sebész éveim eleje óta foglalkozom. 2020-ban szakvizsgáztam sebészetből kiváló minősítéssel. A szakvizsga előtt megfordultam a már akkor felfelé ívelő magánellátás több területén és rengeteg tapasztalatot szereztem kommunikációból, sokat tanultam a kiegyensúlyozott, partnerségen alapuló orvos-beteg kapcsolatról.
A klasszikus proktológia eszköztára mára kiszélesedett, a nagyobb műtéteket egyre inkább a műtét nélküli megoldások előzik meg, váltják fel. Rendeléseimen arra törekeszem, hogy … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter
vezető proktológus
Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.
További cikkek a témában:
Aranyér és dohányzás kapcsolata
A dohányzás napjaink egyik legnagyobb egészségügyi problémája. A férfiak több mint negyede, 27%-a dohányzik minden nap, míg a nők 22%-a használ valamilyen dohányterméket napi szinten. A dohányosok körében jóval nagyobb a súlyosabb megbetegedések kockázata, mint a...
Munkahelyi stressz és aranyér: Összefüggések és megelőzési tippek
Az aranyér panaszok kialakulásának hátterében többféle ok állhat. A probléma kialakulásában a leggyakrabban genetikai okok, túlsúly, helytelen táplálkozás, mozgásszegény, ülő életmód, hirtelen fellépő fizikai megterhelés (szülés, cipekedés, stb), székrekedés,...
Aranyér és visszérbetegség: okok, megelőzés és kezelés
Az aranyér és visszérbetegség kialakulásának hátterében hasonló okok állnak. Aranyér betegség kialakulása A végbél nyálkahártyája alatt, valamint a végbélnyílás környékén igen gazdagon kiterjedt érhálózat található. Szerepük a széklet és a gázok visszatartásában,...
Hogyan függ össze az aranyér és az ülőmunka?
Az aranyér sokak mindennapjait megnehezíti, rengeteg embernél kialakulnak az aranyér okozta panaszok. Az aranyeres panaszok hátterében számos ok állhat. Könnyen kialakulhat az aranyér az ülőmunka, és az általában ezzel járó mozgásszegény életmód miatt is. Miért...
Nyaralás aranyérrel: Hasznos tippek a tünetek enyhítésére és megelőzésére a nyári szezonban
Az aranyér egy olyan állapot, amikor a végbélben és a végbélnyílásban található vénákkitágulnak és duzzanatot okoznak. Ez a betegség jelentős kellemetlenséget okozhat azérintettek számára, különösen nyáron, amikor még nehezebb lehet a helyzet. A nyári hőség, a...
Gasztróenterológus vagy dietetikus?
A gasztroenterológus és a dietetikus egymáshoz közel álló szakmák, gyakran dolgoznak együtt, egymást segítve. Mindkettő a táplálkozással, az emésztőrendszer működésével foglalkozik. Ebben a cikkben segítünk eligazodni abban, hogy gasztroenterológus, vagy dietetikus...
Mit tegyen szorulás ellen?
A szorulás sokakat érint, különösen gyakori a probléma a 60 év feletti korosztálynál. A nehéz, fájdalmas székelés nagyon kellemetlen, és egy önmagát erősítő probléma, ezért a szorulás ellen fontos tenni valamit. Nem kell egyből gyógyszerekhez nyúlni, léteznek...
Mik a jó hasfogó ételek hasmenés ellen?
A hasmenés sosem kellemes, és általában a lehető legrosszabbkor jön elő. Ilyenkor az ember közérzete rossz, gyengének, fáradtnak érzi magát. Nagy megterhelést jelent a szervezetnek a probléma. A híg és gyakori, savas széklet megterheli az emésztőrendszert, és a...
Milyen az egészséges széklet színe?
Székelés után általában nem szoktuk sokat nézegetni a végeredményt, pedig néha nem árt tüzetesebben is megnézni. A széklet színe és a szaga is sok mindent elárulhat szervezetünk állapotáról. Tükrözi étkezési szokásainkat, valamint a szerveink állapotára utaló jeleket...