Aranyér nyáron

Az elkövetkezőkben természetesen nem rekreációs programajánlat olvasható. Az aranyér nyáron ugyanis sok szempontból kihívást jelent mindazoknak, akiknek problémásabb az alfelük, sokszor ilyen élethelyzetben mutatja meg először méregfogát (képzavarral élve). Lehet, hogy valakit felháborít, hogy ilyen (gazdasági) helyzetben még mer valaki nyaralásról beszélni is, de az vegye úgy, hogy csak a nyár évszakáról írok.

Vegyük először is a szempontokat, helyzeteket.

  1. A szabadság együtt jár az életmód (étkezési, székelési) hirtelen megváltoz(tat)ásával. Ez a székletre, székelési szokásokra is kihatással van, sokszor rossz irányban.

  2. Meleg van, fokozott a test kipárolgása, a kellő mértékű folyadékbevitel kétséges.
  3. Hosszú távú utazás melegben, üléssel, izzadással, gyakran a tisztálkodási lehetőségek beszűkülésével.
  4. Jó idő, rossz idő. Melegben a hideg vizes, hűvös időben a meleg vizes (termál) fürdő, hiszen nyáron a víz „kötelező” program (főleg gyerekkel).
  5. Könny(elm)ű öltözet (akár vizesen) esti meghitt, elhúzódó beszélgetések alkalmával hidegen széken való ücsörgés, felfázás.
  6. Távol az otthontól, a szokásos fenékápolási kellékektől, tisztálkodási lehetőségektől.

Hirtelen ezek a szempontok jutnak eszembe a betegek elmondása alapján, akik ezekre az okokra vezetik vissza a baj kezdetén, mert az aranyér nyáron rosszabbodott.

 

Megelőzési lehetőségek nyáron

Nézzük most először a megelőzési lehetőségeket az előző szempontok alapján. Az aranyér nyáron nagyon sok kellemetlenséget tud okozni.

  1. Ismeretlen közegben mindenképpen törekedjünk a biztonságos ételek fogyasztására, hogy a nyaralás ne a WC és a kád közötti úton teljen el (már ha van ott ilyen)! A hasmenés, mint „extra” használat, elmúlta után is tartós végbélpanaszokat okozhat. Az aranyérre nyáron ugyanez igaz akkor, hogyha a rossz minőségű (rostszegény, könnyen hozzáférhető) ételek, kevés folyadék hatására szorulásunk lesz. Megelőzésére javasolt a folyton szajkózott növényi rostokban és folyadékban gazdag, (tudtommal úgy mondják ezt szépen, hogy mediterrán diéta) rendszeres táplálkozás. A bevitelről ennyi.
    A kivitel biztosításához törekedjünk a nyugodt környezet megteremtésére! A visszataszító körülmények között, szorongva, sürgetve letudott székelés vagy annak elfojtása sok probléma alapja szokott lenni. Ha már változtatni kell, változtassunk (lehetőségeink szerint) jó irányba!
  2. Igyunk sokat! Erről szól régebbi szösszenetem. Ha aranyerünk van nyáron, ez főleg vonatkozik ránk.
  3. A hosszan tartó ülés a puha autósülésben sok végbéltáji gond kiváltója lehet, közük a nyári utazásnál – akár aranyér nyáron. Ilyenek a külső aranyér rögösödése, a fokozott izzadás, váladékozás miatti gyulladás, belső aranyérproblémák fokozódása, székrekedés (és ami utána jön). Mivel út közben nem lehet óránként bidén tisztálkodni, érdemes valamilyen, nem akkor először kipróbált, hipoallergén (azaz ami nem irritál) intimtörlőt beszerezni. A legkevesebb „hatóanyagot” tartalmazót, mert a melegben a kipállott bőr sokkal érzékenyebbé válik, legjobb lenne a sima vizes törlő. A jól szellőző, könnyű ruházat alapvető komfortunkhoz mindenképpen szükséges, és hogy elkerüljük az aranyeret nyáron. Érdemes aranyérbetegség esetén valamilyen aranyérpárnát kipróbálni, 3×1 adagban szedni a Detralexet az utazás idejére, ez csökkenti az aranyerekre ható nyomást. A székrekedés, székelési problémák elkerülésére iktassunk be utunkba megfelelő tisztaságú illemhelyeket, és használjuk is azokat (persze nem mindenképp, erőlködve). Persze a puffasztó ételek fogyasztását ilyenkor kerüljük. Kipróbálhatunk gomba elleni hintőport (Batrafen, Digifungin, Mycosid) is (ne fekete gatyával).
  4. A termál víz, ha jó meleg (de hát ez benne a jó) fokozza az alhasi keringést, az aranyerekben pangást válthat ki. Ezért az aranyeres panaszokat kiválthatja, erősítheti (duzzanat, előesés, vérzés). Lehetőleg kerüljük a hosszan tartó bennetartózkodást! Végbélrepedésben, a végbélzáróizom görcsös állapotában viszont nagyon jó, nyugtató hatású (hiába vérzik székeléskor, akkor is). A hideg vízről is szól az 5) pont.
  5. A hosszú ideig hidegnek kitett alfél felfázik, Igen, az aranyér nyáron felfázik.. Ez megnyilvánulhat a fokozott hugyúti, emésztőrendszeri fertőzéshajlamban is (szapora, csípő vizelet, hasmenések), de amiről most inkább írnék, az az, hogy az alhasi záróizmok érzékenysége, görcskészsége ilyenkor fokozódik. Ennek hatására végbélrepedés (fájdalom, vérzés székeléskor, esetleg utána is), székelési nehézség alakulhat ki. Sok ilyen történetet („két éve nyáron kezdődött, mikor felfáztam”) hallottam, nem tréfadolog. Hideg vízben nem csak vasemberek fürdőznek, hanem balekok is. Csak a történet folytatása dönti el, ki melyik csoportba tartozik. Nyári, romantikus estéken pedig ülőpárna, (száraz!) többrétegű öltözet, zoknival kötelező! Este nyolckor még lehet a fürdőruhás buli ihaj-csuhaj, de ugyanez éjjeli tizenegykor már igencsak vacogós lehet. Trendi, de utána mindenki magára vessen. Szerintem nem éri meg, előre készüljünk fel rá, program közben úgysem szaladunk ruhát, nem öltözünk fel.
  6.  Az aranyér nyáron sem pihen. Ne hagyjuk otthon a gyógyszeres csomagunkat, esetleges panaszok, félelem esetén segít a kiválasztásban előző két cikkem. Belső aranyér megléte esetén vigyünk Detralexet, gond esetén áldás lehet (nem szponzor, Isten bizony). Inkább vigyünk el mindent, ami az eszünkbe jut, és mosolyogjanak meg a többiek, mintsem hogy szorongjunk, hogy aranyerünk van nyáron, és kellemetlenségekkel töltsük a régen várt „pihenést”. Mindenkinek vannak rigolyái, nevezzük ki ezt a csomagot magunkénak. Ha ismeretlen helyre megyünk, próbáljunk meg érdeklődni ne csak a kilátásról és a svédasztalos reggeliről, hanem az illem- és tisztálkodási helységről is (külön vagy egyben, zuhany vagy kád van-e utána, papír vagy törlő a WC-ben lehúzató-e, vagy külön kell kidobni, stb.). Ne érjen minket garantált meglepetés (pofáraesés).

 

Aranyér nyáron? Kezelési módszerek

Milyen kezelési módszerek jöhetnek számításba ilyenkor, a nyári „uborkaszezonban”? Nem biztos, hogy várni kell a probléma megoldásával, csak mert nyár van.
Kettő szituáció jutott eszembe (csak úgy beszúrva). Velem is megtörtént, hogy az ember autóban órákat áll a tűző napon az autópályán messze minden leálló helytől, percenként métereket haladva, miközben az autóban mindenkinek pisilni-kakilni(-tisztálkodni) kell. Eléggé frusztráló, legalább az alfelünkkel ne legyen gond ilyenkor! A másik, hogy sokaktól hallottam, hogy több igen távol(-kelet)i országban sürgősen kellő egészségügyi szolgálat (legalábbis beteg szemmel) igencsak tündérmesés módon működik, mind elérhetőségét, gyorsaságát, tisztaságát, hatékonyságát, bánásmódját tekintve (remélem, nem Európa, Amerika felé haladnak).

Ez jó hír, de nem biztos, hogy tuti tipp kipróbálni.

  1. Kúp, krém:
    A kúpozással majdnem minden oké, de a krémezés a fentebb említett módon a bőr fokozott érzékenysége esetén külön kis galibát, felmaródást, gyulladást, fertőzést okozhat. A kúp is allergizálhat, tartalma valamilyen fokban váladék formájában kicsordogálhat, a fentivel hasonló eredménnyel járva. Ha ilyen bajunk van, közösségi vízbe ne menjünk! Kívülre, a bőrre aranyérkrémet (ezek a belső aranyér „bélnyálkahártyájára”, nem a bőrre lettek kifejlesztve) lehetőség szerint ne kenjünk, inkább maradjunk a babás reklámokban szereplő termékeknél!
  2. Ambuláns kezelés:
    Belső beavatkozások (gyűrűzés, belső polyp levétel, stb.) a termálvizen kívül egy esetben nem ajánlatosak, ha az ember messze külföldre távozik. Mindig ilyenkor jön a gond (fájdalom, fertőzés, vérzés), ezért inkább a külföldi út utánra, vagy legalább 3-4 héttel előttre időzítsük a beavatkozást.
  3. Műtétek:
    Ha aranyérműtétet tervezünk, én a seb nagyfokú besarjadásáig nem ajánlanám sem a nyilvános fürdőt (szerintem befertőződhet, de hallottam ellenkező szakértői véleményt is, a másik, meg hogy én sem szeretném, ha mellettem olyan fürdene, akinek seb van az alfelén), a hosszú autóutat (ülve, sebes fenékkel sok-sok órát melegben, tisztálkodási lehetőség nélkül), sem az elérhetetlen messzeséget (onnan ide, az orvosához gond esetén). Ilyenkor legjobb az otthoni, de legalább itthoni megszokott környezet és körülmény. Ha ilyen program van, valamelyiket lehetőség szerint halasszuk (ne legyünk telhetetlenek:)).

 

Aranyér és strandolás?

Aranyérrel rendelkezőknek nem ajánlott strandolni, mert a víz és a homok irritálhatja az érzékeny területet, és súlyosbíthatja az aranyeres tüneteket. Emellett a strandolás során mind a hosszabb ideig történő egy helyben ülés, mind pedig a fizikai aktivitás növelheti a vérnyomást az alsó végtagokban, ami szintén ronthat az aranyeres panaszokon. Ha az aranyeres tünetek súlyosak, vagy fájdalmat okoznak, fontos, hogy konzultáljon orvosával, mielőtt bármilyen tevékenységet végezne, beleértve a strandolást is.

 

Összefoglalás

Tehát összefoglalva, ne csak a puskaport tartsuk szárazon és hűvösen, esetleg tisztán, hanem az alfelünket is. Ha aranyere van nyáron, érdemes ilyenkor is felkeresni szakembert, proktológust, habár az gyors elérhetőség sok esetben a nyári szabadságkor kétséges (Ő is ember).
Apropó, tudom, hogy sokszor úgy gondolhatjuk, ha a kiválasztott orvos esetleg nyaral, hogy „Hogyan tehet velem ilyet, hogy elmegy nyaralni, mikor nekem gondom van, és így cserben hagy?!”. Ilyenkor képzeljük el, mi lenne belőle, ha csak akkor menne el pihenni, amikor előre lefixáltan senkinek sincs baja (azaz soha), vagy naponta visszarángatnák a szabiról. Persze szabadság előtt az ember (az orvos is az) ne aktívkodjon!

 

Most pedig jöjjön pár kérdés, melyet gyakran feltesznek nekem:

Mi a helyzet az idegen helyeken való ürítéssel, higiéniával? (Sokakban frusztrációt okoz az idegen hely... )
Vigyünk fertőtlenítő kendőt. Ügyeljünk arra, hogy a megfelelő rutin megmaradjon, ne maradjon ki székelés. Lehet inkább székletlazítót, tömegnövetőt vinni (Macrogol pl.)
Van-e valami tippje hosszú autóutakra?
Sok folyadék, több kisebb megálló mozgásra, pisilésre.
A melegben mi a legfontosabb táplálkozás szempontjából?
Könnyen romlandó alapanyagokból készülteket kerüljük. Folyadékpótlás, megfelelő mozgás, jetlag. Ne együnk olyan ételeket, amiket nem szokott meg a bélrendszerünk. Jeget idegen helyen ne kérjünk, inkább hűtött üveges italt.
Ha aranyerünk van, fürdőzhetünk-e?
Sokféle végbélprobléma okozhat végbélpanaszt, nem biztos, hogy aranyér. Érdemes előre szakemberrel megvizsgáltatni, megbeszélni. Sok esetben az utazás alatt „lángol” fel a probléma, idegen helyen ennek kezelése sokkal problémásabb.
A szabadság mindig együtt jár a könnyelműséggel, mire figyeljünk, hogy ne boruljon fel az emésztőrendszerünk és ezáltal az ürítési szokásunk?
Megfelelő folyadékbevitel, leginkább víz. Jeget csak teljesen megbízható helyen kérjünk, legjobb ott nyitott üvegből.
Mely ételekkel jó vigyázni?
Másféle fűszerezés, szorulást, hasmenést okozó ételek. Jetlag esetén inkább hagyjunk ki egy étkezést. Nem biztos, hogy friss ételek, étlapról inkább, mint svédasztalról.
Érdemes-e még nyaralás előtt felkeresni a proktológust?

Ha volt már probléma, akkor igen, ne ott érjen minket meglepi. Ha van gyógyszerünk, inkább vigyük, a kúp, krém a melegben megolvadhat, tönkre mehet, erre figyeljünk (repülőn is).

Ajánlom figyelmébe a következő cikkemet is: Nyaralás aranyérrel: Hasznos tippek a tünetek enyhítésére és megelőzésére a nyári szezonban.

Kívánok mindenkinek jó pihenést (kinek, mit szeret), szép napot, jó egészséget.

dr. Bánfalvi Péter
sebész adjunktus, proktológus
„A gyógyító gondoskodás™”
www.aranyeresseg.hu

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus dr. Bánfalvi Péter - proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Külső aranyér visszahúzódása

Külső aranyér visszahúzódása

Külső aranyér visszahúzódása Öndiagnosztikával helytelenül felállított kórisme, hogy a belülről kiköszönő aranyér külső aranyér. A külvilágra kerülő belső aranyér sérülékeny, ezért gyakran jár viszketéssel, váladékozással, vérzéssel, gyulladással.   Külső aranyér...

bővebben
Aranyér és dohányzás kapcsolata

Aranyér és dohányzás kapcsolata

A dohányzás napjaink egyik legnagyobb egészségügyi problémája. A férfiak több mint negyede, 27%-a dohányzik minden nap, míg a nők 22%-a használ valamilyen dohányterméket napi szinten. A dohányosok körében jóval nagyobb a súlyosabb megbetegedések kockázata, mint a...

bővebben
Jelentkezzen be rendelőnkbe!