Aranyér kezelése

Az aranyér kezelésének módszere attól függ, hogy külső, vagy belső, netán egyszerre mindkét típusú aranyér okozza a problémát. Az aranyér kezelése során szerepet játszik még az is, hogy mennyire súlyos a kialakult probléma, emellett érdemes az életvitelt és -helyzetet is figyelembe venni. Ennek függvényében kell megválasztani a kezelési módot, mely lehet életmódbeli változás (aranyér kezelése házilag), gyógyszeres kezelés, műtét nélküli eljárások és a súlyosabb esetekben a műtéti beavatkozások.

Külső aranyér kezelése

A külső aranyér a végbélnyílás szélén, a végbél külső részén jelentkező bőr alatt lévő ércsomó. A hirtelen kialakult csomó (amely általában tulajdonképpen egy bevérzés okozta vérrög) folyamatos nyomó, feszítő fájdalmat okoz, mely gyakran ijeszti meg a betegeket. A legtöbb esetben a vérrög felszívódásával önmagától is elmúlik, azonban néhány esetben kirepedését követően vérezhet is.

Ha a bevérzés felszívódott, gyakran bőrnyúlvány maradhat a helyén, mely nem csak esztétikai, de higiéniás problémákat is okozhat. A külső aranyeret kezelni általában nem szükséges, a legtöbb esetben magától is elmúlik. A jelentkezésekor a kezdeti fájdalmakat lehet enyhíteni különféle kenőcsökkel, vagy az aranyér jegelése is jelenthet enyhülést a tünetek intenzitásában. A külső aranyér kezeléséről már korábban itt írtunk, olvassa el!

Belső aranyér kezelése

A belső aranyér a végbél belső falában, a végbélnyílástól viszonyítva a belső oldalon helyezkedik el. Minden egészséges embernek van belső aranyere, és nagyon fontos feladatokat lát el, a végbél lezárásában fontos szerepet játszik.

A belső aranyér tulajdonképpen egy olyan ércsomó, amely megfelelő működés során vérrel telik meg, így lezárja a végbelet.

A belső aranyér kezelése akkor lesz szükséges, ha nem megfelelően tölti be funkcióit. A kitágulása miatt kidomborodhat, mely az aranyér falának elvékonyodásával, gyulladásával járhat. Ilyen esetekben jelentkezhet a véres, nyákos, nyálkás, váladékos széklet, viszketés és gyulladás is kialakulhat.

A belső aranyér okozta problémákat 4 stádiumba lehet sorolni, és a kezelési metódusokat a probléma súlyosságához mérten kell megválasztani. A legenyhébb, 1-es stádiumban lévő belső aranyér problémák esetén életmódbeli, táplálkozás béli változtatások és gyógyszeres kezelés általában megoldja a problémát.

A 2. és 3. stádiumban lévő belső aranyér kezelése legtöbbször kimetszés mentes, azaz nem műtéti eljárással történik. Ilyen kezelések a gyűrűzés, ultrahangos aláöltés, infravörös égetés, injekció alkalmazás lehet.

A 4. stádiumban lévő belső aranyér kezelését műtéti úton lehet elvégezni, mely nem mindig igényel több napos kórházi tartózkodást, a műtét napján a beteg haza is mehet. A belső aranyér kezeléséről további információt ide kattintva találhat.

Az aranyér visszahelyezése otthon is lehetséges, de nem mindegy, hogy milyen típusú aranyér okozza a panaszokat. Minden esetben célszerű orvoshoz fordulni, hogy a probléma minél hamarabb és minél egyszerűbben megszüntethető legyen. A belső aranyér 4 stádiumából csupán csak 1 esetben lehetséges házilag megoldani a problémát.

Terhességi aranyér kezelése

A terhességi aranyér kezelését nagy körültekintéssel kell végezni, mert nagyon fontos szempont mind a születendő gyermek, mind az anya egészsége, valamint a szülést is figyelembe kell venni. A terhességi aranyér kezelésében a krémek, gélek, kúpok, gyógyszeres kezelések ugyanúgy szerepet kapnak, mint a kimetszés nélküli eljárások és a műtétek.

A megelőzésre is érdemes odafigyelni, hiszen sokkal jobb megelőzni a bajt, mint utólag kezelni. A komolyabb, műtétet igénylő aranyér kezeléseket, ha nem indokolt azok mihamarabbi elvégzése, általában javasolt a szülés utáni időkre halasztani.

Így a szülés után 4-6 hónappal már a véglegesen kialakult aranyér problémát lehet kezelni, mely előfordulhat, hogy enyhébb kezelési eljárást igényel majd, mint a terhesség ideje alatt a megnövekedett testsúly miatt fellépő tünetek.

A terhességi aranyér kezeléséről korábbi cikkemben itt olvashat.

További aranyér kezelési módszerek:

Az aranyeres panaszok jelentkezésekor a tünetek, panaszok különféle gyógynövényekkel is enyhíthetőek. Az aranyér kezelése gyógynövényekkel leginkább csak a tünetek enyhítésére szolgálnak, és nem helyettesítik a szakorvosi vizsgálatot.

Ettől súlyosabb panaszok esetén az aranyér lézeres kezelése, vagy műtét javasolt.

Bármilyen jellegű aranyér panaszokat is tapasztal magán, ha nem múlik, keressen fel egy szakembert, és mielőbb kezdjék meg az aranyér kezelését. Minél korábban megy el orvoshoz, az aranyér kezelése, és az aranyeres panaszok annál kevesebb kényelmetlenséggel és kellemetlenséggel fognak járni.

Panaszaival keressen fel!

Hívjon most! +36(30)-868-0244

Bánfalvi Péter vezető proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ,

A gyógyító gondoskodás: www.aranyeresseg.hu

Olvassa el, mit mondanak rólunk pácienseink:

 Vélemények proktológiai rendelőnkről

Vizsgálati helyszínek:

Budapest: Lövőház u. 24.
Székesfehérvár: Budai út 318.


További cikkek aranyér kezelése témában:

nők torna közben

A torna előnyei A torna egy hihetetlenül sokoldalú mozgásforma, amely számos fizikai és pszichológiai előnnyel jár. Fizikailag segít az izomerő, a koordináció és a rugalmasság fejlesztésében. Emellett testtudatra és egyensúlyérzékre

végbél váladékozás okai

A végbélből jövő váladék igen kellemetlen. Zavaró érzés, mely az egész napot végig kísérheti, diszkomfort érzést okoz. Sok esetben kellemetlen szaggal is járhat, mely lelki problémákhoz is gyakran vezet. A

végbél szemölcs

A végbél szemölcs, vagy másnéven condyloma egy gyakran jelentkező probléma. Komolyabb tünetet általában nem okoz, gyakran észrevétlen marad, de súlyos kezelés nélkül bizonyos fajtái rosszindulatú daganatos megbetegedésekhez vezethetnek. Mi az

végbél anatómiája

A végbél az emésztőrendszerünk utolsó része, mely fontos szerepet tölt be mindennapjainkban. Többnyire nem gondolunk testünk ezen részére, csak ha valamilyen probléma merül fel működésében. A végbél anatómiája, működése és

végbélsérv és tünetei

A végbélsérv, vagy más néven rectocele, egy igen kellemetlen, sokszor fájdalmas tüneteket produkáló betegség. Gyakran alakul ki mellette méhsüllyedés, vagy hólyagsérv is, mely tovább fokozza a kellemetlenségeket. Mi is az

aranyér tünetei férfiaknál

Az aranyérbetegség egy civilizációs népbetegség, rengeteg embert érint. Kialakulásának hátterében számos ok áll, többek között a helytelen táplálkozás, mozgásszegény, ülő életmód, valamint genetikai okok. Az aranyér tünetei férfiaknál és a

lézeres aranyérműtét budapest

Az aranyeres problémák a népesség igen jelentős részét érintik kisebb-nagyobb mértékben. Az aranyér műtéti eltávolítása csak előrehaladott állapotban szükséges, melyre többféle módszer alkalmazható. A lézeres aranyér műtét napjaink egyik legmodernebb

aranyér lézeres kezelése

Az aranyér betegség egy igen kellemetlen probléma. Előrehaladt állapotában szükség lehet műtét elvégzésére, melyre az aranyér lézeres kezelése egy kíméletes, biztonságos és gyors gyógyulást kínáló megoldás. A korábban végzett, aranyér

lézeres aranyér műtét

Az aranyeres problémák a népesség igen jelentős részét érintik kisebb-nagyobb mértékben. Az aranyér műtéti eltávolítása csak előrehaladott állapotban szükséges, melyre többféle módszer alkalmazható. A lézeres aranyér műtét napjaink egyik legmodernebb

sperti vagy reparon

Az aranyér tüneteinek enyhítésére számtalan vény nélkül is kapható kenőcs, krém, vagy kúp kaphatók a patikákban. A két leginkább ismert talán a Sperti vagy Reparon végbélkúpja és végbélkenőcse. Mielőtt azonban

szódabikarbóna aranyérre ?

Az aranyeres panaszokat gyakran házilag akarják megoldani, mert félnek a vizsgálattól, és sok tévhit is kering az aranyér gyógyításának módszereivel kapcsolatban. Az aranyér kezelésével kapcsolatban számtalan népi gyógymód és praktika

végbélgomba tünetei, a képen igazi gombák vannak

A végbelet érintő problémák közül a végbél gomba, vagy annak hitt probléma is gyakran előfordul. A végbél gomba tünetei igen kellemetlenek, általában estefelé jelentkezik, de napközben is okozhat kellemetlenségeket. Melyek

Nincs több bejegyzés

Kérje szorulás, aranyér elleni tanácsainkat ajándékba!

Eddigieknél még több, máshol nem fellelhető, személyre szabott értékes információt, gyakorlatias tippet, trükköt kap aranyér szakértőnktől,  Dr. Bánfalvi Pétertől ​a gond- és aranyérmentes székeléshez!

Kérje szorulás, aranyér elleni tanácsainkat ajándékba!

Eddigieknél még több, máshol nem fellelhető, személyre szabott értékes információt, gyakorlatias tippet, trükköt kap aranyér szakértőnktől, Dr. Bánfalvi Pétertől ​a gond- és aranyérmentes székeléshez!

blog
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Adatkezelési tájékoztató