Ha egy mondatban kellene válaszolni arra a kérdésre, hogy mit tegyek, ha vérzik az aranyerem, akkor az így szól: Menjen orvoshoz, mert vizsgálat nélkül nem lehet megállapítani, hogy milyen fajta és milyen stádiumban lévő aranyér okozza a problémákat. Előtte még azért olvassa el ezt a cikket, melyben körüljárjuk a témát!

Az aranyér nem feltétlen betegség, hiszen ez az összefoglaló elnevezése a végbél környékén található vénás érhálózatnak. Fontos szerepet tölt be a mindennapjainkban: segít visszatartani a székletet és a gázokat, azaz bezárja a végbélnyílást. Ha hiba lép fel, azonnal jelez. Ennek egyik jele: a vérzés.

A vérző aranyér okai

Az aranyér vérzésének tünetei, a véres wc papír, a véres széklet, roppant ijesztőek tudnak lenni. Gyakran történik, hogy aki ezt tapasztalja, rögtön a legrosszabbra gondol. Ez teljesen érthető is, pedig a vérző aranyér semmi esetre sem jó, de nem feltétlenül annyira rossz, mint amennyire elsőre tűnik. A vérző aranyérnek két fő fajtája van, a belső aranyér és a külső, rögösödött aranyér.

A belső aranyér vérzésének hátterében a belső aranyér nyálkahártyájának sérülése áll, mely a legtöbb esetben a fokozott nyomás és a túl kemény széklet miatt történik. Ennek az aranyér fajtának összesen négy stádiuma van. A vérzés már az első, legenyhébb belső aranyér okozta problémák esetén is jelentkezhet. Ilyenkor még nem jelentkezik semmilyen más tünet, nincs fájdalom, viszketés és nem érezhető a végbélnél sem a kilógó aranyér.

Sokan ilyenkor nem is az aranyérre gondolnak, hanem ennél sokkal súlyosabb problémára, mely természetesen nem zárható ki vizsgálat nélkül. Ha nem komoly az aranyér probléma, általában néhány napon belül elmúlik a vérzés. Korábban már bővebben írtunk a belső aranyér vérzéséről.

A külső rögös aranyér, amely a végbélnyílás szélén helyezkedik el, egy hirtelen létrejövő bevérzés okozta vérrög következtében alakul ki. Rögtön feszítő, fájó, szúró érzéssel jelentkezik. A duzzanat kézzel is kitapintható, mely a feszüléstől, széklettől felrepedhet, sérülhet. Ilyenkor pecsételő vérzés alakul ki. Ha a vérrög nem szívódik fel, ahogy optimális esetben 3-4 héten belül kellene, és elhal a bőrszövet, a kifelé távozó vérrög miatt váladékozás, vérzés alakul ki, mely rendkívül könnyen elfertőződhet. A külső vérző aranyérről itt olvashat bővebben.

 

Mit tegyek, ha vérzik az aranyerem? Mindenképpen menjek orvoshoz?

A legbiztonságosabb és legegyszerűbb megoldás, ha a tünetek jelentkezésekor felkeres egy jó proktológus szakembert. A vérzés mögött nem csak aranyér állhat, hanem számos más betegség is. Vizsgálat nélkül nem lehet megállapítani azt, hogy mi okozza a panaszokat. Mindenképpen keressen fel egy orvost, ha a tünetei néhány napon belül nem enyhülnek, vagy súlyosbodnak. Különösen indokolt az orvosi látogatás, ha az aranyér panaszok már hosszú hónapok, vagy évek óta fennállnak.

 

A kezdeti tünetek jelentkezésekor alkalmazhatók krémek, kúpok és ülőfürdő a tünetek enyhítésére. A rostban gazdag táplálkozás, a megfelelő mennyiségű folyadék (víz) fogyasztása és a testmozgás, a túlsúly csökkentése is sokat segít a kezdeti aranyeres problémák megszüntetésében, és a későbbi, komolyabb problémák kialakulásában.

 

Az aranyér kezelésének módja többféle lehet. A szakorvosi vizsgálata alapján lehet megállapítani azt, hogy milyen típusú, és milyen stádiumú aranyérben szenved. Az alkalmazott kezelés lehet életmódváltáson, táplálkozási, székelési szokások megváltoztatásán alapuló terápia, gyógyszeres kezelés, vagy indokolt esetben akár a műtéti beavatkozások elvégzése.

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus dr. Bánfalvi Péter - proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Szódabikarbóna aranyérre?

Szódabikarbóna aranyérre?

Az aranyeres panaszokat gyakran házilag akarják megoldani, mert félnek a vizsgálattól, és sok tévhit is kering az aranyér gyógyításának módszereivel kapcsolatban.  Az aranyér kezelésével kapcsolatban számtalan népi gyógymód és praktika terjed. Az egyik ilyen a...

bővebben
Aranyér visszanyomása

Aranyér visszanyomása

Az aranyér sokak mindennapjait nehezíti meg. Az előesett, kitüremkedő belső aranyér esetén szükséges lehet az aranyér visszanyomása. Vannak azonban olyan esetek, mikor az aranyér visszanyomásával próbálkozni nem csak fájdalmas, de teljesen felesleges és veszélyes is...

bővebben
Aranyér fájdalom

Aranyér fájdalom

Az aranyér okozta problémák sokak mindennapjait nehezíti meg. Napjainkra igazi népbetegséggé vált, köszönhetően a helytelen táplálkozásnak, és a mozgásszegény, rendszerint ülő életmódnak. Az aranyér betegség kialakulását többféle tünet is kíséri, melyek közül az egyik...

bővebben
Aranyér gyakori kérdések

Aranyér gyakori kérdések

Az aranyérrel, az aranyér betegséggel és a kezelésével kapcsolatban rengeteg tévhit és félinformáció kering az emberek között. Mivel sok embert érint, sok tanácsot kaphat ismerősöktől az, aki aranyér problémával küzd. A legtöbben ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket...

bővebben
Aranyér torna

Aranyér torna

Az aranyér napjaink népbetegsége, melynek hátterében a helytelen táplálkozás, a rossz székelési szokások, a mozgásszegény, ülő életmódból adódó túlsúly, valamint a medencealapi izmok gyengesége, nem megfelelő működése áll. Az aranyeres panaszok életmódváltással sok...

bővebben
Aranyér műtét után

Aranyér műtét után

Ha az aranyér kezeléséhez műtéti beavatkozás szükséges, az aranyér műtét után néhány dologra oda kell figyelni. Az aranyér eltávolítását többféle módszerrel lehet elvégezni, de a szükséges tennivalók javarészt megegyeznek.   Mennyi az aranyér műtét gyógyulási...

bővebben
Aranyér párna mire való?

Aranyér párna mire való?

Az aranyér egy civilizációs betegség, mely igen sok embert érint. Egyes felmérések szerint a lakosság mintegy 50%-a találkozott már, vagy találkozni fog aranyér okozta panaszokkal. Az aranyér betegség tünetei sok kellemetlenséget okoznak a mindennapokban. Fájdalom,...

bővebben
Jelentkezzen be rendelőnkbe!