Nézzük először is: mi a sipoly? és hogyan néz ki?
A sipoly jelentése: cső, síp. A végbélsipoly esetében ez a cső egy kóros összeköttetést jelöl a végbél, és általában a külső felület, a bőr között.
A bőr felületén, méretét tekintve változatos, akár csak egy kis gombostűfejnyi nyílás észlelhető, ami egy állandó, rendellenes folyosóval kapcsolódik a végbélhez. Sokszor nehezen észrevehető a kis nyílás, mert megbújik a redők között. A bőr felmaródása, viszketése, váladékozása árulja el jelenlétét.
A sipoly bármilyen életkorban előfordulhat, de a végbélsipoly jellemzően a 30-as éveink vége felé jelenik meg. Vannak melyek csak apróbb kellemetlenségeket okoznak, míg mások tüneteikkel erőteljesen befolyásolják a mindennapi életet.
Az emberek általában azt gondolják, hogy velük ez nem történhet meg. Nem lehet sipolyuk, mert ők nagyon figyelnek a testi higiénére. Azt gondolják, ez valami tisztátalan betegség, hiszen gennyes, bűzös, és akinek ilyen van, az biztos nem mosakszik. De ez mind félreértés.
Amíg nem ismerik a kiváltó okokat, vad fantáziák repkednek minden alap nélkül.
A sipoly előre leszögezem, többnyire nem a beteg hibájából alakul ki. Nem megelőzhető. Pontosan ezért is mondjuk róla, hogy alattomos. Lehet olyan pici is, hogy elrejtőzik, és nagyon nehéz felismerni. Persze lehet szembetűnő is, egyértelműen beazonosítható.
Akár csecsemőnél is előfordul, veleszületett rendellenességként, de általában ez egy szerzett betegség.
Lássuk azt a 11 okot, ami sipoly kialakulásához vezethet
Egyes betegségek, például a bélgyulladás, esetleg daganat hajlamosíthatnak a végbélsipoly kialakulására. Nagyszámú sipoly jelenléte többnyire Crohn-betegségre utal.
- Végbéltályog: A leggyakoribb, hogy a sipoly a végbél vagy a végbélnyílás körül létrejött tályog kíséretében alakul ki. A tályog falát, a frontvonalat a gyulladás egy idő után áttöri. Az áttörés iránya lehet a bél felé azon az úton, ahogy kialakult, ekkor akár észrevétlen is maradhat az egész folyamat, vagy törhet a bőr felé, ekkor mondjuk azt, hogy a tályog kifakad. A nagyobb baj akkor következik be, ha mielőtt kifakadna, a végbél körüli szövetekben szétterjed, zegzugos járatokat, akár hatalmas üregeket okoz. Néha további utat keresve újabb járatok, sipolyok alakulnak ki.
- Crohn-betegség: Az emésztőrendszer gyulladásos betegsége. Általában a vastag és vékonybelet együttesen érinti a gyulladás. Vannak aktív és passzív periódusok. Az aktív szakban sipolyok képződhetnek, mégpedig mind a szomszédos belek, mind a húgyhólyag és a hüvely, mind a külvilág, azaz a bőr felé. Az utóbbiak általában a végbél környékén. A sipolyok spontán remisszió (tünetmentes időszak) esetén sem gyógyulnak meg. Főként a sipolyképződés miatt gyakoriak a szövődmények: 15-20%-ban alakulnak ki újabb és újabb tályogok.
- Cryptoglandularis infekció – anális mirigyek fertőzése, amiből általában a tályog alakul ki. Viszont önmagában, szinte tályog nélkül is kialakul, sipolyozhat is
- Hydradenitis suppurativa – szőrtüszők krónikus és rekurráló (visszatérő) gyulladásos bőrbetegsége, viszont csak felületes, nem hatol át a záróizmokon, a béllel nincs közvetlen összefüggése
- Perianalis actinomycosis, tuberculosis – végbélnyílás körüli Actinomyces vagy tuberkulózis baktérium okozta gyulladás. A gyulladásos folyamat a test felszínére törve sipolyokat okoz. Leginkább egyszeres, de akár sokszoros tályogok is láthatók
- Trauma – külső behatás, korábbi sérülés, idegentest okozta perforáció/átlyukadás (lenyelt szálka, fogpiszkáló)
- Diverticulitis – A diverticulosis a vastagbél kiöblösödése, amely gyakran eredményezi az adott bélszakasz gyulladását. Kialakulásának legfőbb oka a rostszegény táplálkozás, idősebb korosztálynál gyakoribb az előfordulása. Az ebből kialakuló sipoly leggyakrabban nem a végbél körül, a záróizmokat átfúrva jelenik meg, hanem közvetlenül a hasfalon okoz váladékozást.
- Carcinoma – A daganat, tumor a szervezet megváltozott sejtjeinek progresszív, irreverzibilis(visszafordíthatatlan) burjánzásából származó körülírt szövetszaporulat, amelynek növekedése a kiváltó tényezők megszűnése után is tovább tart és viszonylag független a szervezet szabályozó mechanizmusától. A daganat lehet rosszindulatú (malignus), rák vagy jóindulatú (benignus), akár az elfajulás felé haladó is. A tumor kifejezés szó szerint „duzzanatot” jelent, és időnként ebben az értelemben használatos; így például egyike a gyulladás öt klasszikus tünetének, ez azonban gyulladásos duzzanat az ok megszűnésével visszafejlődik.
- Iatrogénia (orvosi ártalom) – analis (végbélnyílás) műtéteket követően. Műtéti fonalból, akár rosszul gyógyuló sebből is kialakulhat. Ritkán, előfordulhat az is, hogy a sipoly műtéti beavatkozás következményeként jön létre.
- Duplikált, kettőzött végbél – fejlődési rendellenesség. Részleges vagy teljes végbélkettőződést jelentenek, ahol a bélkacsok saját fallal rendelkeznek, de az izomrétegek kettőződése nem teljes.
- HIV fertőzés – A szerzett immunhiányos szindróma, amiben a szervezet nem tudja megvédeni az embert a fertőzésektől. Gyulladás, tályog és ennek következtében sipoly alakul ki.
Végbélsipoly kérdésben keressen bizalommal. Ha a fenti betegségek valamelyike fennáll, vagy állt az elmúlt időkben, és ön úgy érzi nem gyógyult meg teljesen, jelentkezzen bátran vizsgálatra. Ne halogassa a döntést.
2 Responses
Tényleges, ám sehol nem említett okai közül kiemelendő, mint legfontosabb, a parazitás fertőzöttség. A szervezet reakciói ilyen esetekben gyakran a fekélyek és tályogok kialakulásai a test különböző részein (pl. szájüreg, orrüreg, belső szervek). A tályogok kialakulásainak helyeit és intenzitását meghatározza az adott parazitafaj(ok), ezek mennyisége, és a szervezet kölcsönös reakciója. Ezek a fekélyek és tályogok mindaddig fennmaradnak a szervezetben, amíg az ezt kiváltó paraziták eltávolításra nem kerülnek a testből! Javasolt sipoly diagnózisakor kérni egyúttal parazitológiai szerológiai vérvizsgálatokat, valamint székletvizsgálatokat is együtt!
A sipoly tényleges, ám sehol nem említett okai közül kiemelendő, mint legfontosabb, a parazitás fertőzöttség. A szervezet reakciói ilyen esetekben gyakran a fekélyek és tályogok kialakulásai a test különböző részein (pl. szájüreg, orrüreg, belső szervek). A tályogok kialakulásainak helyeit és intenzitását meghatározza az adott parazitafaj(ok), ezek mennyisége, és a szervezet kölcsönös reakciója. Ezek a fekélyek és tályogok mindaddig fennmaradnak a szervezetben, amíg az ezt kiváltó paraziták eltávolításra nem kerülnek a testből! Javasolt sipoly diagnózisakor kérni egyúttal parazitológiai szerológiai vérvizsgálatokat, valamint székletvizsgálatokat is együtt!