Nézzük először is: mi a sipoly? és hogyan néz ki?

A sipoly jelentése: cső, síp. A végbélsipoly esetében ez a cső egy kóros összeköttetést jelöl a végbél, és általában a külső felület, a bőr között.

A bőr felületén, méretét tekintve változatos, akár csak egy kis gombostűfejnyi nyílás észlelhető, ami egy állandó, rendellenes folyosóval kapcsolódik a végbélhez. Sokszor nehezen észrevehető a kis nyílás, mert megbújik a redők között. A bőr felmaródása, viszketése, váladékozása árulja el jelenlétét.

A sipoly bármilyen életkorban előfordulhat, de a végbélsipoly jellemzően a 30-as éveink vége felé jelenik meg. Vannak melyek csak apróbb kellemetlenségeket okoznak, míg mások tüneteikkel erőteljesen befolyásolják a mindennapi életet.

Az emberek általában azt gondolják, hogy velük ez nem történhet meg. Nem lehet sipolyuk, mert ők nagyon figyelnek a testi higiénére. Azt gondolják, ez valami tisztátalan betegség, hiszen gennyes, bűzös, és akinek ilyen van, az biztos nem mosakszik. De ez mind félreértés.

Amíg nem ismerik a kiváltó okokat, vad fantáziák repkednek minden alap nélkül.

A sipoly előre leszögezem, többnyire nem a beteg hibájából alakul ki. Nem megelőzhető. Pontosan ezért is mondjuk róla, hogy alattomos. Lehet olyan pici is, hogy elrejtőzik, és nagyon nehéz felismerni. Persze lehet szembetűnő is, egyértelműen beazonosítható.

Akár csecsemőnél is előfordul, veleszületett rendellenességként, de általában ez egy szerzett betegség.

 

Lássuk azt a 11 okot, ami sipoly kialakulásához vezethet

Egyes betegségek, például a bélgyulladás, esetleg daganat hajlamosíthatnak a végbélsipoly kialakulására. Nagyszámú sipoly jelenléte többnyire Crohn-betegségre utal.

 

  1. Végbéltályog: A leggyakoribb, hogy a sipoly a végbél vagy a végbélnyílás körül létrejött tályog kíséretében alakul ki. A tályog falát, a frontvonalat a gyulladás egy idő után áttöri. Az áttörés iránya lehet a bél felé azon az úton, ahogy kialakult, ekkor akár észrevétlen is maradhat az egész folyamat, vagy törhet a bőr felé, ekkor mondjuk azt, hogy a tályog kifakad. A nagyobb baj akkor következik be, ha mielőtt kifakadna, a végbél körüli szövetekben szétterjed, zegzugos járatokat, akár hatalmas üregeket okoz. Néha további utat keresve újabb járatok, sipolyok alakulnak ki.
  2. Crohn-betegség: Az emésztőrendszer gyulladásos betegsége. Általában a vastag és vékonybelet együttesen érinti a gyulladás. Vannak aktív és passzív periódusok. Az aktív szakban sipolyok képződhetnek, mégpedig mind a szomszédos belek, mind a húgyhólyag és a hüvely, mind a külvilág, azaz a bőr felé. Az utóbbiak általában a végbél környékén. A sipolyok spontán remisszió (tünetmentes időszak) esetén sem gyógyulnak meg. Főként a sipolyképződés miatt gyakoriak a szövődmények: 15-20%-ban alakulnak ki újabb és újabb tályogok.
  3. Cryptoglandularis infekció – anális mirigyek fertőzése, amiből általában a tályog alakul ki. Viszont önmagában, szinte tályog nélkül is kialakul, sipolyozhat is
  4. Hydradenitis suppurativa – szőrtüszők krónikus és rekurráló (visszatérő) gyulladásos bőrbetegsége, viszont csak felületes, nem hatol át a záróizmokon, a béllel nincs közvetlen összefüggése
  5. Perianalis actinomycosis, tuberculosis – végbélnyílás körüli Actinomyces vagy tuberkulózis baktérium okozta gyulladás. A gyulladásos folyamat a test felszínére törve sipolyokat okoz. Leginkább egyszeres, de akár sokszoros tályogok is láthatók
  6. Trauma – külső behatás, korábbi sérülés, idegentest okozta perforáció/átlyukadás (lenyelt szálka, fogpiszkáló)
  7. Diverticulitis – A diverticulosis a vastagbél kiöblösödése, amely gyakran eredményezi az adott bélszakasz gyulladását. Kialakulásának legfőbb oka a rostszegény táplálkozás, idősebb korosztálynál gyakoribb az előfordulása. Az ebből kialakuló sipoly leggyakrabban nem a végbél körül, a záróizmokat átfúrva jelenik meg, hanem közvetlenül a hasfalon okoz váladékozást.
  8. Carcinoma – A daganat, tumor a szervezet megváltozott sejtjeinek progresszív, irreverzibilis(visszafordíthatatlan) burjánzásából származó körülírt szövetszaporulat, amelynek növekedése a kiváltó tényezők megszűnése után is tovább tart és viszonylag független a szervezet szabályozó mechanizmusától. A daganat lehet rosszindulatú (malignus), rák vagy jóindulatú (benignus), akár az elfajulás felé haladó is. A tumor kifejezés szó szerint „duzzanatot” jelent, és időnként ebben az értelemben használatos; így például egyike a gyulladás öt klasszikus tünetének, ez azonban gyulladásos duzzanat az ok megszűnésével visszafejlődik.
  9. Iatrogénia (orvosi ártalom) – analis (végbélnyílás) műtéteket követően. Műtéti fonalból, akár rosszul gyógyuló sebből is kialakulhat. Ritkán, előfordulhat az is, hogy a sipoly műtéti beavatkozás következményeként jön létre.
  • Duplikált, kettőzött végbél – fejlődési rendellenesség. Részleges vagy teljes végbélkettőződést jelentenek, ahol a bélkacsok saját fallal rendelkeznek, de az izomrétegek kettőződése nem teljes.
  • HIV fertőzés – A szerzett immunhiányos szindróma, amiben a szervezet nem tudja megvédeni az embert a fertőzésektől. Gyulladás, tályog és ennek következtében sipoly alakul ki.

 

Végbélsipoly kérdésben keressen bizalommal. Ha a fenti betegségek valamelyike fennáll, vagy állt az elmúlt időkben, és ön úgy érzi nem gyógyult meg teljesen, jelentkezzen bátran vizsgálatra. Ne halogassa a döntést.

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus dr. Bánfalvi Péter - proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Székrekedés kezelése

Székrekedés kezelése

A székrekedés sokak életét keseríti meg kisebb-nagyobb mértékben. Az, hogy mikor beszélhetünk székrekedésről, egyénenként eltérő. Általánosságban elmondható, hogy ha legalább heti három alkalommal nem történik székletürítés, feltehetően székelési nehézségek állnak...

bővebben
Széklettartási probléma

Széklettartási probléma

Normál esetben a székelés a mindennapi rutinunk része és már gyermekkorban megtanuljuk visszatartani a székletet addig, míg nyugodt körülmények között elvégezhetjük szükségleteinket. A széklet visszatartásának képessége teljesen természetes, anélkül történik, hogy...

bővebben
Székrekedés okai

Székrekedés okai

A székrekedés sok ember mindennapjait nehezíti meg, és több betegség kialakulásában is szerepet játszhat, vagy lehet tünete azoknak. Ezek közül a legismertebb talán az aranyér. Előfordulása különösen jellemző a 60 feletti idősebb korosztályra, de a fiatalabbak körében...

bővebben
Széklet inkontinencia fogalma, fajtái

Széklet inkontinencia fogalma, fajtái

Az inkontinenciáról a legtöbbször a vizelet visszatartási problémák jutnak az eszünkbe, pedig legalább ugyanannyira fontos lenne beszélni a széklet inkontinenciáról is. Sokan kellemetlennek érzik a problémát, és inkább nem fordulnak vele orvoshoz, pedig magától a...

bővebben
Széklet inkontinencia kialakulása, okai

Széklet inkontinencia kialakulása, okai

A széklet inkontinencia, azaz a széklet visszatartási képesség nehézsége roppant kellemetlen állapot. A benne szenvedők mindennapjait nagyon megnehezíti, ezért minél előbb tenni kell ellene. A széklet inkontinencia okai sokfélék lehetnek, az enyhébb problémáktól a...

bővebben
Sipoly kezelése otthon

Sipoly kezelése otthon

Otthon kezelné a sipolyát, de nagyon fél attól, hogy a probléma megoldása kicsúszik a kezei közül, és az otthoni kezelés nem hoz eredményt? Ebben vár segítséget ettől a cikktől? Otthon kezelné a sipolyt önmaga, mert egyszerűen fél attól, hogy proktológus szakembert...

bővebben
Végbélsipoly képek

Végbélsipoly képek

A végbélsipoly kialakulása, és műtétje képekben bemutatva. Nevezhetjük ezt egy képregénynek, hogy ön képbe kerüljön. A végbélsipoly rendszerint egy végbéltályogból alakul ki. A végbéltályog elhelyezkedése szerint többféle lehet, így a kialakult sipolyok is sokfélék. A...

bővebben
Jelentkezzen be rendelőnkbe!