Rögösödött aranyér

Megismerek egy hanglejtést a telefonban. Az illető azt mondja, hogy pár napja valami nagyon fájdalmas nőtt oda le, és mikor megpróbálja visszahelyezni, csak jobban fáj, ülni sem tud. Ha tegnap néztem volna meg, már akkor is késő lenne.
A sietség oka érthető. Van valaki, akinek eddig még semmiféle végbélproblémája sem volt, s most hirtelen, minden ok nélkül egy csomó nőtt ott, ami fáj, feszít. Persze sok ilyen beteg két nap múlva már nem jön el a megbeszélt vizsgálatra.

Mi lehet ez a titokzatos, orvul támadó kórság?

Ha az internetre pattan az ember, sokszor tévesen azonosítja betegségét IV. fokú, azaz végstádiumú aranyérrel, hiszen kint van, vissza sem lehet helyezni. Neki annyi, irány a műtő, a ravatal.
A végbélnyílásnál és kicsit beljebb elég gyakran keletkeznek vérrögök. A hirtelen kialakult rög feszíti, nyomja a felette lévő bőrt és az alatta lévő szöveteket, ami üléskor, akár székeléskor is fájdalmat okoz. Megszokott esetben a bőr pár nap alatt megnyúlik, és a vérrög is lassan felszívódik, így kb. egy-másfél hét alatt a feszülő fájdalom megszűnik. Kb. 2-4 hét alatt a csomó, azaz a külső, rögösödött aranyér eltűnik, helyén egy kis bőrfüggelék marad, ami a tisztálkodási nehézségeken, néha időszakos begyulladásokon kívül ritkán okoz más gondot. Ezt hívják néhányan jópofa módon sziromnak. Tetszik.

Probléma több okból is előfordulhat

Ha a vérrög túl nagy, a bőr felette túlontúl feszül, ami a bőr kis területén elhalásához vezet. A csomó az elhalt bőr lelökődésével megnyílik, a vérrög vöröses-barnás váladékozással néhány nap alatt kiürül. Ezt szokták székeléstől független, hosszan tartó, folyamatos, pecsételő vérzésnek hinni („nekem annyi!”). A bacik nagyon szeretik a vért, így ha ez az ürülő vérrög befertőződik, (ami a széklettel azért elég könnyen megy), a csomó gyulladásához, elhúzódó, akár gennyes váladékozásához vezet. Ez azért már nem leányálom.

Írhatnám, hogy a befertőződéstől tályog, vagy akár vérmérgezés is kialakulhat. Én még ilyet nem láttam, de nem is hallottam. De ettől még akár elő is fordulhat. (Mindig lát, tanul újat az ember.)
Hallottam, hogy a rögösödés, azaz a trombózis innen továbbterjed a lábakba, a kismedencébe, az agyba, a szomszéd kertjébe, mit tudom én, hova… Ehhez azért nagy fantázia kell, a tapasztalat ennek ellentmond. Mielőtt ezért véralvadásgátlót kezd el szedni az ember, egy szakember azért lássa, és verje ki a kezéből.
Ha mindezeket figyelembe vesszük, azért a rögösödött, trombotizált külső aranyér alapvetően nem egy halálos betegség.

Mit tehetünk, ha külső, kizáródott, rögösödött aranyeret tapasztalunk?

Az első pár napban, amíg a bőr nyúlása és a feszítés tart, érdemes lehet a sürgős műtétet megfontolni, mely során az aranyeret felvágják, a vérrögöt a megnyúlt bőrrel egyetemben eltávolítják. Egy szuri az ember hátsójába, utána már csak húzás-vonás érzés, más semmi. Az érzéstelenítés elmúltával a fájdalom általában csökken a műtét előtti állapothoz képest. Enyhe váladékozás pár napig, ülőfürdők, stb., így a dolog jó esetben gyakorlatilag nyom nélkül gyógyul.

Ha ez a feszítés elmúlik, és a túlfeszülés okozta bőrelhalás veszélye sem áll fenn, az esetleges eltávolítással érdemes megvárni a csomó legnagyobb fokú felszívódását, így majd a lehető legkisebbet kell vágnia teljes eltávolításhoz. Ha az ember nem akarja, nem szükséges sebészileg onnan levarázsolni. Láttam már sci-fibe illő feneket, mely a gazdájának semmilyen gondot nem okoz, máskor a külső, rögösödött aranyér egy borsszemnyi csomó is a páciensnek kész lelki nyomor.

A csomó felszívódása, visszahúzódása magától is végbemegy. A hétköznapi komfort mielőbbi visszanyeréséhez én a Lioton gélt szoktam ajánlani (nem a reklám helye). Nem pont az aranyerekre lett kitalálva, de szerintem ide legalább olyan hatásos, mint a lábakra. Sebre, gyulladásra kenni nem szabad. De akár e nélkül is meggyógyul.

Ha a bőrelhalás miatti váladékozás már elkezdődött, a gyulladás megelőzésére érdemes sebfertőtlenítőt alkalmazni (sebhintőport semmiképp sem!!!), mint pl. a Betadin (nem mondanám, hogy „csöppet sem csíp”). Tisztasági betéttel pár nap alatt át lehet vészelni ezt az állapotot, még férfiak számára is. Ha a vérrög már befertőződött, csak a rendszeres sebkezelés (fertőtlenítős öblítés, majd ülőfürdő) hatásos igazán. Antibiotikumra az esetek 99,9%-ában nincs szükség (nekem még sosem volt). A seb gyógyulása utáni kezelést lásd feljebb.
Nagyjából ennyi.

A külső, rögösödött aranyér

 

Amit semmiképp sem szabad:

  • Nem szabad az ilyen aranyér visszanyomását rendszeresen próbálgatni! Ugyanis a dolog nem belülről jött ki, hanem kívül van. A dolog olyan, mintha a fülünket akarnánk a fejünkbe betuszkolni. Csak fáj, megsérül, úgysem megy.
  • Ahogy feljebb írtam, a sebhintőpor sem nyerő. Belebetonosodik, egyáltalán, már semmilyen sebre nem tenném/teszem.
  • A kúpok, kb. 4-5cm-rel feljebb hatolnak, ott hatnak. Ez fényévekre van a csomótól, felesleges pénzkidobás és procedúra.
  • Az aranyér krémek is általában a belső aranyérre lettek kitalálva (nyálkahártyával, gyulladással, vérzéssel), ezért a legtöbb használata szintén pénzkidobás. Mivel magától is helyre jön, a gyógyulás így is és használatuk nélkül is biztos.

 

Ilyen kizáródott rögösödött aranyérrel lehet testedzést végezni?

Amikor már el kezd “összeszottyadni”, Detralex mellett az aerob mozgás mehet. A súlyzózással nagyfokú önmérséklet javasolt.

 

Kizáródott aranyér terhesség során is előfordulhat

A belső aranyér előrehaladottabb állapotban a végbélbe kiszorulva akár ki is záródhat. Fontos, hogy viselkedését tekintve szinte megkülönböztethetetlen a külső aranyér a kiforduló belső aranyértől: mindkettő nyomásra szinte tapinthatatlanná válik, „eltűnik”. A kizáródott belső aranyér kifekélyesedhet, vagy gyulladás, fertőzés hatására polipszerű növedékek jelenhetnek meg rajta. Jellemzően viszket, váladékozhat. Erről bővebben itt írtam: aranyér tünetei terhes nőknél.

 

Azért érezhető, hogyha ilyet észlel az ember, az első gondolata nem kell, hogy a hideg föld legyen. A proktológiai szakvizsgálatot ilyenkor is javaslom, bármi ettől eltérőt észlelt esetben mindenképp.
Jobb a békesség.

Kívánok szép napot, jó egészséget!

dr. Bánfalvi Péter
sebész adjunktus, proktológus
„A gyógyító gondoskodás™”
www.aranyeresseg.hu

.
Kapcsolódó, ajánlott tartalmak, javaslom, olvassa el ezeket:

Biztos, hogy aranyér okozza panaszaimat?
Az aranyerek osztályozása
7 dolog, melyet mindenképpen tudnia kell proktológiai vizsgálat előtt

 

Bejelentkezés vizsgálatra szakértőnkhöz:
+3630-868-0244

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

 

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Milyen az egészséges széklet színe?

Milyen az egészséges széklet színe?

Székelés után általában nem szoktuk sokat nézegetni a végeredményt, pedig néha nem árt tüzetesebben is megnézni. A széklet színe és a szaga is sok mindent elárulhat szervezetünk állapotáról. Tükrözi étkezési szokásainkat, valamint a szerveink állapotára utaló jeleket...

bővebben
A torna jótékony hatása a szervezetre

A torna jótékony hatása a szervezetre

A torna előnyei A torna egy hihetetlenül sokoldalú mozgásforma, amely számos fizikai és pszichológiai előnnyel jár. Fizikailag segít az izomerő, a koordináció és a rugalmasság fejlesztésében. Emellett testtudatra és egyensúlyérzékre is tanít. A mentális oldalon a...

bővebben
Végbél váladékozás okai

Végbél váladékozás okai

A végbélből jövő váladék igen kellemetlen. Zavaró érzés, mely az egész napot végig kísérheti, diszkomfort érzést okoz. Sok esetben kellemetlen szaggal is járhat, mely lelki problémákhoz is gyakran vezet. A végbél váladékozás okai sokfélék lehetnek.   Végbél...

bővebben
A végbél anatómiája

A végbél anatómiája

A végbél az emésztőrendszerünk utolsó része, mely fontos szerepet tölt be mindennapjainkban. Többnyire nem gondolunk testünk ezen részére, csak ha valamilyen probléma merül fel működésében. A végbél anatómiája, működése és szerepe nagyon fontos a mindennapjainkban,...

bővebben
Lézeres aranyérműtét Budapest

Lézeres aranyérműtét Budapest

Az aranyeres problémák a népesség igen jelentős részét érintik kisebb-nagyobb mértékben. Az aranyér műtéti eltávolítása csak előrehaladott állapotban szükséges, melyre többféle módszer alkalmazható. A lézeres aranyér műtét napjaink egyik legmodernebb beavatkozásának...

bővebben
Aranyér lézeres kezelése

Aranyér lézeres kezelése

Az aranyér betegség egy igen kellemetlen probléma. Előrehaladt állapotában szükség lehet műtét elvégzésére, melyre az aranyér lézeres kezelése egy kíméletes, biztonságos és gyors gyógyulást kínáló megoldás. A korábban végzett, aranyér lézeres eltávolítása nem...

bővebben
Lézeres aranyér műtét

Lézeres aranyér műtét

Az aranyeres problémák a népesség igen jelentős részét érintik kisebb-nagyobb mértékben. Az aranyér műtéti eltávolítása csak előrehaladott állapotban szükséges, melyre többféle módszer alkalmazható. A lézeres aranyér műtét napjaink egyik legmodernebb beavatkozásának...

bővebben
Sperti vagy Reparon? Ez itt a kérdés!

Sperti vagy Reparon? Ez itt a kérdés!

Az aranyér tüneteinek enyhítésére számtalan vény nélkül is kapható kenőcs, krém, vagy kúp kaphatók a patikákban. A két leginkább ismert talán a Sperti vagy Reparon végbélkúpja és végbélkenőcse. Mielőtt azonban döntene, hogy Sperti, vagy Reparon, érdemes megismerni a...

bővebben
Szódabikarbóna aranyérre?

Szódabikarbóna aranyérre?

Az aranyeres panaszokat gyakran házilag akarják megoldani, mert félnek a vizsgálattól, és sok tévhit is kering az aranyér gyógyításának módszereivel kapcsolatban.  Az aranyér kezelésével kapcsolatban számtalan népi gyógymód és praktika terjed. Az egyik ilyen a...

bővebben