dr. Bánfalvi Péter - proktológus

dr. Bánfalvi Péter

proktológus, sebész adjunktus, aranyér szakértő

 

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célunk, hogy a vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsuk meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Ennek a kihívásnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni.

2008-ban indítottam az országban egyedüli módon, végbélbetegségekkel kapcsolatos orvosi felvilágosító blog oldalamat, amelynek rendszeres bejegyzéseit havonta sok ezren olvassák. Célom ezzel a hazánkban általánosan tapasztalt, sajnálatosan igen alacsony szintű egészségkultúra igényes fejlesztése, melyre meglepően nagy igény mutatkozik.

1972-ben születtem Budapesten. Családommal Budapesten élek, két fiú és három lány édesapja vagyok.

1998-ban diplomáztam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, Budapesten. Utána Tatabányára költöztem, ahol az Szt. Borbála Kórház Sebészeti Osztályán dolgoztam öt évig. Itt tanultam meg a sebészet alapjait, emellett a kórház Proktológiai Szakrendelését már azzal a céllal látogattam, hogy a proktológiában nagy jártasságot szerezzek. Itt egy ideig a végbél-szűrővizsgálatokat is én végeztem.

2003-tól a Móri Kórház Sebészeti Osztályán és Szakrendelésén dolgoztam az osztály megszűnéséig. 2004-ben tettem le a sebészeti szakvizsgát kiválóan megfelelt eredménnyel. Munkám, szaktudásom elismeréseként 2007-ben adjunktusi kinevezésben részesítettek.

Úgy gondolom, magánrendelésünk mottója, “A gyógyító gondoskodás”az igényes emberi kapcsolatokról, egyéni problémák professzionális kezeléséről, gyógyításáról, élethelyzetek minőségi megoldásáról szól.
Eddigi magánorvosi munkám elismeréseként 2014-ben és 2017-ben Központunk elnyerte az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Várom szeretettel magánrendelésemen, forduljon hozzám bizalommal! –>> Aranyér Központunk

 

 

Dr. Bánfalvi Péter aranyér szakértő cikkei:

Lézeres aranyérműtét Budapest

Lézeres aranyérműtét Budapest

Az aranyeres problémák a népesség igen jelentős részét érintik kisebb-nagyobb mértékben. Az aranyér műtéti eltávolítása csak előrehaladott állapotban szükséges, melyre többféle módszer alkalmazható. A lézeres aranyér műtét napjaink egyik legmodernebb beavatkozásának...

bővebben
Aranyér lézeres kezelése

Aranyér lézeres kezelése

Az aranyér betegség egy igen kellemetlen probléma. Előrehaladt állapotában szükség lehet műtét elvégzésére, melyre az aranyér lézeres kezelése egy kíméletes, biztonságos és gyors gyógyulást kínáló megoldás. A korábban végzett, aranyér lézeres eltávolítása nem...

bővebben
Lézeres aranyér műtét

Lézeres aranyér műtét

Az aranyeres problémák a népesség igen jelentős részét érintik kisebb-nagyobb mértékben. Az aranyér műtéti eltávolítása csak előrehaladott állapotban szükséges, melyre többféle módszer alkalmazható. A lézeres aranyér műtét napjaink egyik legmodernebb beavatkozásának...

bővebben
Szódabikarbóna aranyérre?

Szódabikarbóna aranyérre?

Az aranyeres panaszokat gyakran házilag akarják megoldani, mert félnek a vizsgálattól, és sok tévhit is kering az aranyér gyógyításának módszereivel kapcsolatban.  Az aranyér kezelésével kapcsolatban számtalan népi gyógymód és praktika terjed. Az egyik ilyen a...

bővebben
Végbél gomba tünetei

Végbél gomba tünetei

A végbelet érintő problémák közül a végbél gomba, vagy annak hitt probléma is gyakran előfordul. A végbél gomba tünetei igen kellemetlenek, általában estefelé jelentkezik, de napközben is okozhat kellemetlenségeket.   Melyek a végbél gomba tünetei? A végbél gomba...

bővebben
Aranyér orvos

Aranyér orvos

Az aranyeret a proktológusok kezelik, így az aranyér orvos lényegében a proktológia doktora, azaz a proktológus. A proktológusok, bár kétségtelenül az egyik leginkább elterjedt végbelet érintő betegség az aranyér, nem csak az aranyeres panaszok gyógyításával...

bővebben
Aranyér visszanyomása

Aranyér visszanyomása

Az aranyér sokak mindennapjait nehezíti meg. Az előesett, kitüremkedő belső aranyér esetén szükséges lehet az aranyér visszanyomása. Vannak azonban olyan esetek, mikor az aranyér visszanyomásával próbálkozni nem csak fájdalmas, de teljesen felesleges és veszélyes is...

bővebben
Aranyér tünetei nőknél

Aranyér tünetei nőknél

Az aranyér mindannyiunk szervezetében jelen van, és észrevétlenül teszi a dolgát. Ha kitágul, megsérül, begyullad, problémákat okoz. Az aranyér betegség okozta panaszok a lakosság jelentős részét érintik kisebb nagyobb mértékben. Az aranyér tünetei nőknél a véres...

bővebben
Aranyér fájdalom

Aranyér fájdalom

Az aranyér okozta problémák sokak mindennapjait nehezíti meg. Napjainkra igazi népbetegséggé vált, köszönhetően a helytelen táplálkozásnak, és a mozgásszegény, rendszerint ülő életmódnak. Az aranyér betegség kialakulását többféle tünet is kíséri, melyek közül az egyik...

bővebben
Végbélpolip

Végbélpolip

A végbélpolip egy elég gyakori probléma, a 30 év felettiek több, mint egyharmadát érinti. Idősebb korban pedig egészen gyakori elváltozás. Annak ellenére, hogy viszonylag sokaknál alakul ki a végbélpolip, meglétére általában más okból végzett vizsgálat során derül...

bővebben
Jelentkezzen be rendelőnkbe!