Amikor túl van az ember a sipoly műtéten, azonnal az a kérdés kezdi el foglalkoztatni, hogy a műtét után mi vár rá? Mikor, és hogyan fog meggyógyulni a seb? Fájni fog? Mennyire? Meddig? Feküdnöm kell? Egyáltalán mit tudok majd csinálni, és mit nem? Meddig kell otthon lennem? Mikor gyógyulok fel teljesen?

A sebgyógyulási folyamat a műtét jellegétől, a sipoly műtét előtti állapotától függ. A sokakat érintő, leggyakoribb műtét utáni állapotról fogok most szólni.

Az általános sipoly műtét után nyitott seb marad, melyet folyamatosan tisztán kell tartani, hogy az egészséges szövet sarjadása zavartalan lehessen. A sarjadó új szövet betölti a kitisztított sipoly járatot, és a járat szépen záródik.

Ha a sebgyógyulás tökéletes, nem marad gyulladt szövet, a járat záródásával a végbél és a sipoly nyílás közötti összeköttetés megszűnik. Ez a folyamat legalább 3-5 hetet vesz igénybe.

 

A sipoly műtét utáni sebgyógyulás folyamatának része, hogy az első hetekben levedzik a seb.

 

Ez a sebváladék barnás, savós, mely fokozatosan tisztul. Mennyiségét tekintve is egyre kevesebb.

Az első 10 napban nyugalomra van szükség, nem ágynyugalomra, de a fizikai terhelést kerülni kell.

A sebgyógyulás sikerességéhez a kellően puha széklet is hozzájárul. A székrekedés felsértheti a sebet, vérzéshez vezethet. A székeléshez kapcsolódik a fájdalomérzet is. Ez a sebgyógyulás velejárója, és kb. 5-7 nap múlva csökken, majd megszűnik.

A sipoly műtét utáni sebgyógyulás fontos higiénés szabályai a gyakori langyosvizes lemosás. Székelés után mindig végezzük ezt el. Fontos a seb tisztán tartása, sebkezelés, kötéscsere, kontroll vizsgálat.

Ha valahol hiba csúszik a folyamatba, a sipoly fertőződésével a sipoly járat újra eltömődik, a lezáródás miatt visszatérő heveny gyulladásos fellángolás tályog kialakulásához vezet, és elindul az ördögi kör.

Tartós hőemelkedés, láz, a műtét körüli pirosodás, gennyes váladékozás, vagy vérzés ébresszen gyanút, és azonnal keresse fel a kezelő orvosát. Felejtse el a ráér holnap is gondolatokat, ne kínozza magát feleslegesen otthon. Szakember segítségére van szükség. Nem kell megvárni a kitűzött kontroll időpontját, nyugodtan menjen vissza orvosához vizsgálatra.

 

Végbélsipoly kérdésben keressen bizalommal.

Ha kérdése van, vagy bizonytalan a sebgyógyulását illetően, jelentkezzen bátran vizsgálatra.

Ha még műtétre vár, és a végbélsipoly tüneteitől szenved, ne halogassa a döntést. Hívjon most!

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus dr. Bánfalvi Péter - proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Fistula vagy fisztula

Fistula vagy fisztula

A fisztula, vagy más néven sipoly egy roppant kellemetlen betegség. Házilagos kezelése nem lehetséges, mindenképpen orvos segítsége szükséges a betegség megszüntetéséhez. Minél korábban kér segítséget, annál egyszerűbben szüntethető meg a probléma.   Fisztula...

bővebben
Sipoly kezelése otthon

Sipoly kezelése otthon

Otthon kezelné a sipolyát, de nagyon fél attól, hogy a probléma megoldása kicsúszik a kezei közül, és az otthoni kezelés nem hoz eredményt? Ebben vár segítséget ettől a cikktől? Otthon kezelné a sipolyt önmaga, mert egyszerűen fél attól, hogy proktológus szakembert...

bővebben
Végbélsipoly képek

Végbélsipoly képek

A végbélsipoly kialakulása, és műtétje képekben bemutatva. Nevezhetjük ezt egy képregénynek, hogy ön képbe kerüljön. A végbélsipoly rendszerint egy végbéltályogból alakul ki. A végbéltályog elhelyezkedése szerint többféle lehet, így a kialakult sipolyok is sokfélék. A...

bővebben
Végbélsipoly műtét utáni lábadozás

Végbélsipoly műtét utáni lábadozás

Most talán még nem hisz nekem, de egy szép napon maga mögött tudhatja ezt az egész tortúrát. Azt nem állítom, hogy jót fog nevetni rajta utólag, de bizton állítom, áldani fogja a napot amikor rászánta magát a műtétre. Amikor megtette az első lépést a gyógyulás útján....

bővebben
Sipoly kezelése

Sipoly kezelése

Ha ön is szenved a végbélsipoly tüneteitől: különböző mennyiségű bélnedv, vér/genny ürülés a sipoly nyílásból, bőrirritáció az állandó nedvezés miatt, az irritált területen csípő, fájdalmas érzés, az állandó jellemzően sárga váladék, mely kellemetlen szagú, bűzös is...

bővebben
Végbélsipoly tünetei

Végbélsipoly tünetei

A végbélsipoly tünetei sokszor összefüggenek azzal a ténnyel, hogy egy tályog előzi meg a megjelenésüket. De hogy mi az a sipoly? Lényegében egy cső, mely kóros összeköttetést jelöl a végbél, és általában a külső felület, a bőr között. A végbélsipoly kialakulásáért...

bővebben
Sipoly műtét utáni gyógyulási idő

Sipoly műtét utáni gyógyulási idő

Megértem, hogy fontos a gyógyulási idő tervezése, mert a munkából való kiesés, és a táppénz komolyan érinti nem csak a háztartást, de a munkáltatót is. Mivel a sipolyok nagyon sokfélék, így a gyógyulási időszak, annak jellege is sokféle. A felszínes sipolyok műtét...

bővebben
Mitől alakul ki a sipoly?

Mitől alakul ki a sipoly?

Nézzük először is: mi a sipoly? és hogyan néz ki? A sipoly jelentése: cső, síp. A végbélsipoly esetében ez a cső egy kóros összeköttetést jelöl a végbél, és általában a külső felület, a bőr között. A bőr felületén, méretét tekintve változatos, akár csak egy kis...

bővebben
Jelentkezzen be rendelőnkbe!