Székelés után általában nem szoktuk sokat nézegetni a végeredményt, pedig néha nem árt tüzetesebben is megnézni. A széklet színe és a szaga is sok mindent elárulhat szervezetünk állapotáról. Tükrözi étkezési szokásainkat, valamint a szerveink állapotára utaló jeleket is megtudhatunk a széklet színéből.

 

Mi befolyásolja a széklet színét?

 

A széklet színe a székletbe kerülő epe bilirubin mennyiségétől függően változik. A bilirubin a vörösvérsejtek bomlásterméke, mennyisége nagyban befolyásolja az epe színét. Az egészséges széklet barna színű, mely a világosbarnától a sötétbarnáig változhat. Nem csak az epe és a bilirubin mennyisége és színe befolyásolja a széklet színét, hanem az elfogyasztott ételek színe is.

 

A cékla talán az egyik legismertebb és leginkább széklet festő étel, mely riadalmat okozhat, ha épp elfelejtjük, hogy fogyasztottunk belőle. A céklától vörösre, pirosasra festett széklettől rögtön vérzésre gondolhatunk. A zöld színű ételek (spenót, sóska, saláták) nagyobb mennyiségű fogyasztásától is zöldre válthat a széklet színe. Természetesen ezek nem okoznak problémát. A barna árnyalataitól eltérő színű széklet még nem jelenti automatikusan azt, hogy valami probléma van a szervezetben.

 

Ha folyamatosan, vagy rendszeres jelleggel, visszatérően látunk barnástól eltérő színeket székletünkben anélkül, hogy táplálkozásunkból adódóan indokolt lenne, gyanakodhatunk, hogy valamilyen probléma van szervezetünkben.

 

Széklet színe sötét, vörös vagy fekete

 

A nagyon sötét, vagy fekete széklet színt okozhatják különféle gyógyszerek, melyek mellékhatásaként a széklet elszíneződhet. Különösen gyakori ez a magas vastartalmú készítmények esetében. Ha a gyógyszerek, táplálékkiegészítők kizárhatók, a fekete szín utalhat arra is, hogy a székletbe vér került. A vér akkor lesz fekete a székletben, ha jóval a kiürülés előtt, a bélcsatorna felsőbb részén került a belekbe. Ez több betegséget is jelezhet, többek között gyomor- vagy nyombélfekélyt, nyelőcső problémákat, vagy akár daganatos megbetegedéseket is.

 

Ha a széklet színe vörös, pirosas, vagy véres, az azt jelzi, hogy a vérzés a bélrendszer alsó szakaszából származik, és nem tölt annyi időt a bélrendszerben, hogy a baktériumok, enzimek lebontsák és feketévé változzon. A vörös színt vagy a friss vért nagyon sok esetben az aranyér vérzése okozza. Bármely árnyalat tartós fennállása esetén fel kell keresni egy orvost, hogy megállapítsa a vér forrását.

 

Sárga széklet

 

A sárga színű széklet jelenthet valamilyen tápanyag felszívódási zavart. A széklet ilyenkor zsíros, olajos felületű, és a szaga is jóval kellemetlenebb, büdösebb a megszokottnál. Jelezhet epe problémát, hasnyálmirigy működési rendellenességet, krónikus betegséget és fertőző betegséget egyaránt.

 

Széklet színe világos, agyagszínű

 

A nagyon világos színű széklet, mely agyagszínű, szinte fehér, arra utal, hogy a székletbe nagyon kevés epe jut. Mivel a széklet színe a belekerülő epe mennyiségétől nagyban függ, ha kevés mennyiség jut a belekbe, nem festi meg a székletet és ezért alakul ki a világos szín. A hátterében állhat az epehólyag, epevezető, vagy a máj rendellenessége, a hasnyálmirigy betegsége, gyulladása.

 

Ha a széklet színe tartósan, vagy rendszeresen visszatérően a barnától eltérő, és nem indokolja táplálkozásbeli ok, mindenképpen fel kell keresni egy orvost, aki megállapítja a normálistól eltérő széklet szín okát. 

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus dr. Bánfalvi Péter - proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Külső aranyér visszahúzódása

Külső aranyér visszahúzódása

Külső aranyér visszahúzódása Öndiagnosztikával helytelenül felállított kórisme, hogy a belülről kiköszönő aranyér külső aranyér. A külvilágra kerülő belső aranyér sérülékeny, ezért gyakran jár viszketéssel, váladékozással, vérzéssel, gyulladással.   Külső aranyér...

bővebben
Aranyér és dohányzás kapcsolata

Aranyér és dohányzás kapcsolata

A dohányzás napjaink egyik legnagyobb egészségügyi problémája. A férfiak több mint negyede, 27%-a dohányzik minden nap, míg a nők 22%-a használ valamilyen dohányterméket napi szinten. A dohányosok körében jóval nagyobb a súlyosabb megbetegedések kockázata, mint a...

bővebben
Jelentkezzen be rendelőnkbe!