Aranyér? Végbélrepedés? – Nem, szálka a mélyben: Anopapillitis, cryptitis.
A betegségeket bemutató sorozatnak lassan vége. Ennek oka kettős. Egyrészt a gyakoribb (és kevésbé gyakori) végbélbetegségek majdnem elfogytak, maradnának az érdeklődők, problémával küszködők részére teljesen meddő, minden gyakorlati értéket nélkülöző technikai villogtatások, amire itt szerintem semmi szükség. Másrészről egyre több kérdést kapok olyan problémákkal, információkkal kapcsolatban, amik a cikkekben érthetően, alaposan kivesézve megtalálhatók. Feltételezem, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten megtesz mindent azért, hogy a gyógyulásával kapcsolatban minden kellő információt megszerezzen, és nem az az első dolga, hogy gondolkozás, bármilyen erőfeszítés, a felelősség felvállalása nélkül, zsigerből nekem dob egy kérdést. Ezért valószínűleg a cikkekben fellelhető adathalmaz olyan nagyságot (kuszaságot) ért el, ami sok földi halandó számára önmagában már nehezen vagy egyáltalán nem átlátható. Ez az én hibám, ezért elnézést kérek.
Egy ritkán észrevett, de egyébként elég gyakori problémáról írok most. Azért csak ritkán észrevett, mert sokszor alattomosan, akár az aranyér „árnyékában” megbújva sunyít a mélyben, és sokszor csak nagyon alapos, akár csak többedszeri vizsgálat rántja le a leplet ottlétéről. Sokszor fogják az általa okozott panaszokra, hogy ez bizony maga az aranyér, ami sok probléma okozója lehet.
De kezdjül az elején. Vannak mélyebben a végbél falában apró mirigyek, az egyszerűség kedvéért mondjuk ezeket izzadságmirigyeknek (kis csúsztatással, persze). Azért csúsztatással, mert egyrészt nem izzadságot, hanem minimális nyákot termelnek, másrészt mert leginkább a széklet csúszósságáért felelősek. Ezek a mirigyek a külső és a belső borítás, a bőr és a nyálkahártya határán, a belső részen apró öblökbe nyílnak. Megint az egyszerűség kedvéért gondoljunk egy folyóra, a mirigy a folyó vízgyűjtőterülete, a kivezetőcső maga a folyó, az öböl meg itt a végbélbe, ott a tengerbe vezeti a folyó tartalmát. Remélem, érthető.
Néha azonban adódik némi probléma. Biztos sokaknak közülönk gyulladt már be a hónaljában egy izzadságmirigy. Fáj, nyom, az ember a karját sem mozgatja szívesen. Ez a gyulladás vagy valami szerencse folytán megnyugszik, vagy sürgős műtéti teendőt adó tályoggá csúnyul, akár magától kifakadva sokáig váladékozik. Nem igazán halálos, de roppant kellemetlen betegség tud lenni.
Ugyanez a helyzet az alvégen is. Sokszor tapasztalom, hogy vagy maga a mirigy gyullad be, érzékeny duzzanatot okozva a végbél falában, vagy a kivezetőcső, az öböl szájadéka duzzad meg lobosan, hosszú idő alatt a végbél mélyebb szakaszában akár érzékeny bőrnyúlvánnyá alakulva keseríti meg a mindennapokat. Ilyen nyúlványok, gyulladás, bármi panasz, gond nélkül gyakran előfordulnak a végbélben (mondom a bőr és a bél határán, még bőrrel fedetten), ezek minden kritika nélküli eltávolítása (merthogy mondják: „polip, amiből rák lesz”, nem teljes mértékben fedi a valóságot) felesleges tortúra.
Sok a szöveg, tudom, de miért is rémisztem ezzel a horrorral a kedves, de egyre kevésbé türelmes olvasót?
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy jön a páciens, elmondja, hogy székeléskor, de főleg üléskor szúr, fáj a végbele egy bizonyos helyen, a toalettpapír néha véres, néha váladékos. A gyulladáskor szokásos korábbi láz, hidegrázás legtöbbször még kérdésre sem jut a páciens eszébe. Ilyenkor a legrosszabb esetben (persze a „minek jött ide maga ezzel?!” hozzáállást nem véve) ráfogják az aranyérre, de az erre adott gyógymód viszont nem szünteti meg a gyulladást, csak nyújtja a csalódottsággal telítődő időt a megoldásig. Mondhatják rá a vérzés, fájdalom miatt, hogy ez végbélrepedés, majd az végkifejlet ugyanaz lesz, marad a probléma. Az a szép ebben, hogy eközben és emellett persze akár lehet aranyér vagy végbélrepedés is, csak a kizárólag ezekre irányuló kezelés (kúp, krém, műtét, gyógyszer, ráolvasás, váltott hideg-meleg ülőfürdő stb.) nem nyújt gyógyulást.
Bár az általánosan elfogadott vélekedéssel ellentétes, de a belső aranyér csak ritkább esetben fáj úgy önmagában. A „hagyományos” végbélrepedés meg legtöbbször záróizomgörccsel társul, elöl, a has felé vagy hátul, a gerinc felé jelentkezik. A páciens meg jön laza fenékkel, és mondja, mutatja sokszor, hogy a jobb vagy bal oldalon üléskor szúr, nyom, fáj. Ilyen esetben, annak ellenére, hogy a terület látványa sokszor semmitmondó, a problémás pontot belül megnyomva a fájdalom legtöbbször elsőre kiváltható, a baj így azonosítható.
Miért baj, ha nincs rendesen kikezelve a probléma?
Igazából két okot tudnék erre felsorolni.
Egyrészt mert panaszt okoz, ha nem is folyamatosan, de rendszeresen. Nem való az oda. Másodszor, ha a gyulladás szépmagyarul mondva „betályogosodik”, a tályog fut, amerre lát, erről szól az erősebb idegzetüeknek való „Tályog és sipoly…” c. opuszom, ki rosszul akar aludni (nem csak a gyenge stílusa miatt), olvassa el bátran!
Teendő?
Ha az orvos feltételezi, hogy fennállhat ilyen probléma, az akár meglévő végbélrepedés nem ott és nem úgy fáj, ahogy az lenni szokott, akkor a végbélben előbb újjal, majd a végbéltükrön keresztül egy vékony „vasdarabbal”, szondával finoman megnyomja a jelzett területet, akár látszik ott valami, akár nem. Ha ezen a területen a nyomásérzékenység fokozott, bingó! Megvan a panasz oka. (Ezért öngól a fájdalmas végbél sokak által vágyott érzéstelenítésben, uram bocsá’ altatásban elvégzett vizsgálata.)
Ha tályog még nem alakult ki, a gyulladás speciális antibiotikum melletti jegelés, gyulladáscsökkentő kúp segítségével akár meg is nyugodhat. (Láttam már nálam „tanulmányi úton” lévő sebész kolléga arcán a döbbenetet, hogy a fájdalmas „aranyérre” antibiotikumot adtam, majd az ettől panaszmentessé vált.) De ilyenkor is számíthatunk visszaesésre, amikor már felesleges ezt a gyógyszeres kezelést újból és újból elkezdeni azzal a hiú reménnyel, hogy végképp rendbe tesszük a problémát. Ugyanez igaz a gyulladás okozta bőrnyúlványra is. Ugyanis minél nagyobb ez a nyúlvány, annál könnyebben begyulladhat: ilyenkor megduzzad, hízik egy keveset, és ez a „súlytöbblet” a gyulladás elmúltával sem múlik el, így minden egyes gyulladásos eset kapcsán egyre nagyobbá válik, és egyre könnyebben okoz ismét problémát. Ilyenkor dobban nagyot minden sebész szíve, feltör bennünk az ősi ösztön, a vér szava, hogy végre lehet vágni, és még segít(het)ünk is vele.
A probléma sebészeti megoldása általában nem igényel hatalmas előkészületeket, nagy műtői felhajtást, koplalást, több napos kórházi bentfekvést: a beavatkozás akár egy szűkebb végbéltükrön keresztül helyi érzéstelenítésben pár perc alatt elvégezhető. A gyulladt mirigyet a végbél felől megnyitva a gyulladás „kiürül”, a mirigy kitisztul, így a terület pár nap alatt megnyugszik, majd begyógyul. Ha a nyúlvány okozza a problémát, az egy hurokkal távolítható el, ami a mirigy kivezetőnyílását is tágabbá varázsolja. Ha a mirigy és a nyúlvány is begyulladt, a kétféle beavatkozás egyidejűleg is elvégezhető. Ennyi a 18+-os rész.
Tehát az üzenet: ha rég óta, akár visszatérően érzi a fent említett panaszokat, főleg üléskor belül nyomást, szúrást, javaslom, a gyógyulás érdekében látogasson el egy jó szakemberhez, proktológushoz!
Kívánok mindezek után is szép napot, jó egészséget.
dr. Bánfalvi Péter
sebész adjunktus, proktológus
„A gyógyító gondoskodás™”
www.aranyeresseg.hu
.
Legutóbbi hozzászólások