Külső aranyér kezelése

kulso-aranyer

Tudja pontosan mi a külső aranyér? Mikor kell kezelni, és hogyan?

külső aranyér a végbélnyílás szélén, kívül lévő, már a bőr alatt kialakult visszér-fonat kitágulása. A külső aranyérben gyakrabban képződik vérrög, mely hirtelen kialakuló, de állandó nyomó jellegű fájdalommal, kitüremkedéssel általában nagy riadalmat kelt. Leggyakrabban a vérrög felszívódásával az aranyér eltűnik, de ritkábban ki is repedhet, vérző, végstádiumú belső aranyér képzetét keltheti. Maradványaként sokszor bőrnyúlvány marad hátra, mely a későbbiekben akár újból berögösödhet, de enélkül is többeknél esztétikai, higiéniai problémát okoz.

Szükséges kezelni a külső aranyeret?

A legalapvetőbb tanács: ne próbáljuk visszahelyezni a külső aranyeret, mert nem fog sikerülni. Hiszen ez külső, nem belülről bújt ki, így nincs is helye bent. Elkerülhetjük vele a felesleges fájdalom okozást saját magunknak.

A csomó felszívódása, visszahúzódása legtöbbször magától is végbemegy. A hétköznapi komfort mielőbbi visszanyeréséhez ajánlott egy kis Lioton gélt használni, bár ez a reklámok szerint a lábra való, de ide is legalább olyan hatásos, mint a lábakra. Sebre, gyulladásra kenni nem szabad.

Külső aranyér kezelés legősibb módszere

Ősi módszer, de igen hatékony. A jegelés. A vizenyő csökkentésén túl közvetlen fájdalomcsillapító hatással is bír. Mindenképp egy törülközőbe csavarjuk bele a jeges csomagot, nehogy fagyási sérülést okozzon. Napi sokszor 5-10 percig hűtsük a területet. Fájdalom, egyéb panasz megjelenésekor azonnal hagyjuk abba!

Milyen más kezelés lehetséges, ha a külső aranyér túlságosan fájdalmas?

  • Az első pár napban, amíg a bőr nyúlása és a feszítés tart, a fájdalom erősebb, ezért ingerlékeny, türelmetlen az ember. Azonnali enyhülésre, megkönnyebbülésre vágyik. Ilyenkor lehet külső aranyér esetében a sürgős műtétet megfontolni, mely során az aranyeret felvágják, a vérrögöt a megnyúlt bőrrel egyetemben eltávolítják. Az érzéstelenítés elmúltával a fájdalom általában csökken a műtét előtti állapothoz képest. Az utókezelése az enyhe váladékozás miatt pár napig eltart, ülőfürdők, bőrfertőtlenítő öblítés segítenek benne. Sebhintőport semmiképp se használjon. A külső aranyér így jó esetben gyakorlatilag nyom nélkül gyógyul.
  • Ha jól tűrjük a kellemetlen tüneteket, és a feszítés elmúlik, valamint a túlfeszülés okozta bőrelhalás veszélye sem áll fenn, az esetleges eltávolítással érdemes megvárni a csomó legnagyobb fokú felszívódását, így majd a lehető legkisebbet kell vágni a teljes eltávolításhoz. Ha az ember nem akarja, nem szükséges sebészileg eltávolítani a külső aranyeret.
  • Ha a bőrelhalás miatti váladékozás már elkezdődött, a gyulladás megelőzésére érdemes sebfertőtlenítőt alkalmazni (sebhintőport semmiképp sem!!!), mint pl. a Betadin. Tisztasági betéttel pár nap alatt át lehet vészelni ezt az állapotot, még férfiak számára is.
  • Ha a vérrög már befertőződött, csak a rendszeres sebkezelés (fertőtlenítős öblítés, majd ülőfürdő) hatásos igazán. Antibiotikumra az esetek többségében nincs szükség

Szükség lehet egyéb kezelésre külső aranyér esetén?

Külső és belső aranyér csomók esetében előfordul, hogy a gumigyűrűzéssel kombinálva helyi érzéstelenítésben ambuláns aranyér műtétet végzek, mely nem igényel kórházi befekvést, hosszas előkészítést.

Ilyen esetekben, mivel a beavatkozás helyén ideiglenesen hámhiány marad, érdemes erre az időre pihenőt kivenni. A váladékozás és kisfokú fájdalom ekkor inkább fennállhat.

Mi a gumigyűrűzés?

Az aranyér gyűrűzésének lényege, hogy az aranyér belső, nyaki részét, ahol már közvetlen fájdalomérzet nincs, egy szoros gumigyűrűbe húzom, majd infravörös fénnyel hőkezelem. Ennek hatására a gumigyűrűben lévő megszorult aranyér részlet 3-4 nap alatt elfonnyad, és az aranyér a gumigyűrűvel együtt a széklettel lelökődik. Mivel általában 3-4 aranyér csomó beteg, teljes gyógyulás a legalább két hetenként végzett, összesen 3-4 aranyér kezelése után várható.

Mi a helyi érzéstelenítésben végzett ambuláns műtét?

Tapasztalatunk szerint a legjobb gyógyulást, legkevesebb fájdalmat az adja, ha a hagyományos, ollóval, esetleg szikével végzett eljárást elektromos, rádiófrekvenciás készülék használatával megfelelő mértékben kombinálva alkalmazzuk. Ezáltal a páciensnek lényegesen kevesebb szövődménnyel (fájdalommal, vérzéssel, székelési nehézséggel, sebgyógyulási zavarral) kell szembenéznie. Természetesen ezért fontos a megfelelő előzetes vizsgálat, szükség esetén elő- és utókezelés.

A külső aranyér műtét utáni utókezelés – mire kell odafigyelni?

A szövődmények elkerülése végett fontos a higiéniai, és egyéb szabályokat betartani:

  • a végbél környékét naponta többször is öblíteni kell, és akár jódos fertőtlenítővel kezelni (ne vigyük azért túlzásba)
  • fontos, hogy normális, nem irritáló, kellően puha, de nem folyós székletet produkáljunk (rostdús táplálkozás, sok folyadék fogyasztása)
  • kerülni kell a tusfürdőket, és egyéb kemikáliákat
  • a gyógyulásig nem javasolt strandra, uszodába menni, mivel a klóros víz nem tesz jót a sebnek, valamint a közösségi fürdők számos fertőzés forrásai lehetnek.
  • könnyű mozgás viszont nagyon fontos, napi 30 perc séta ideális lehet.
  • hosszú távra szóló megoldáshoz végezzünk gátizom tornát, ami a székelést megkönnyíti, így az újabb panaszok megelőzésében segítséget nyújthat

Ha úgy érzi, már nem bírja elviselni a fájdalmat, megszabadulna külső aranyerétől, keressen minket bizalommal.

Olvassa el, mit mondanak rólunk pácienseink: Vélemények proktológiai rendelőnkről

Dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Központunk kétszer is az Év Magánrendelője díj nyertese

„Küldetésünk, hogy könnyebbé tegyük az Ön életét végbélproblémáinak megelőzésével és meggyógyításával, egészségközpontjainkban és online tanácsadással.
Hisszük, hogy minden embernek alapvető joga, hogy egészségesen, egészségügyi problémáktól mentesen, szabadon élhesse életét, és Egészségügyi Központunknak minden hiteles módon segítenie kell őt abban, hogy ezt el is érhesse.”

Bejelentkezés központjainkba

Kattintson ide a kivizsgálásra való bejelentkezéshez!

Aranyér Központjaink:

Az első vizithez javasolt:

(Végbélvizsgálat előtt mindenképpen ajánlott!) Videók, tanácsok, „munkafüzet”, mindez teljesen ingyen!

Főbb betegségek Központjaink honlapján

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide, vagy hívja a +36(30)-868-0244 telefonszámot!

Szakértőink

Dr.-Pácsa-Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni….

Dr.-Tóth-Fülöp-Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam…

Dr.-Lehoczki-Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága…

Dr.-Bánfalvi-Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Kérje szorulás, aranyér elleni tanácsainkat ajándékba!

Eddigieknél még több, máshol nem fellelhető, személyre szabott értékes információt, gyakorlatias tippet, trükköt kap aranyér szakértőnktől,  Dr. Bánfalvi Pétertől ​a gond- és aranyérmentes székeléshez!

További cikkek a témában

vastagbélpolip

A vastagbélpolip egyike azoknak az elváltozásoknak, melyek sokáig teljesen tünetmentesen, észrevétlenül fejlődhetnek ki. Sok esetben nem okoznak semmilyen problémát, de akár komoly következményekkel is járhatnak.

béltisztító kúra

Napjainkban egyre nagyobb figyelem terelődik a emésztőrendszer, azon belül is a vastagbél állapotára. Gyakran olvasni, hogy a vastagbélben az évek során felhalmozódnak méreganyagok, amelyek eltávolítására

vastagbéltükrözés

A vastagbéltükrözés, más néven kolonoszkópia, a vastagbelet érintő megbetegedések, elváltozások diagnosztikájában az egyik legfontosabb vizsgálat. Sokan tartanak tőle, félnek a vizsgálatot övező kellemetlen élményektől, az

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérje szorulás, aranyér elleni tanácsainkat ajándékba!

Eddigieknél még több, máshol nem fellelhető, személyre szabott értékes információt, gyakorlatias tippet, trükköt kap aranyér szakértőnktől, Dr. Bánfalvi Pétertől ​a gond- és aranyérmentes székeléshez!

blog
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Adatkezelési tájékoztató