Proktológiai vizsgálat

A végbélvizsgálattal, vastagbélvizsgálattal kapcsolatos érdemi információkat a szakembertől érdemes beszerezni, nem a fórumokról. Kétségeit, szorongásait a proktológiai vizsgálattal kapcsolatos pontos, hiteles információk tudják oldani. A biztos tudat segít lélekben is felkészülni a ránk váró vizsgálatra, és a halogatást is tettekre fordítja.

Érdemes időben orvoshoz fordulni. A korai diagnózis előnye ugyanis, hogy bármilyen betegséget, még a súlyos eseteket is kisebb beavatkozással meg lehet gyógyítani.

A proktológiai vizsgálat előtti teendők:

  1. Előszőr is be kell jelentkeznie a vizsgálatra. Magánrendelésünkön nincs szüksége beutalóra. Itt szükséges lesz az adataink megadása, és egy pár kérdésre szükséges válaszolnia.
  2. Amikor az időpontot már leegyeztettük, és bekerült a naptárba, kezdje el a felkészülést a találkozóra. Fontos lépés, az orvosi papírok előkészítése időrendi sorrendbe külön a végbélproblémára és más típusú betegségekre tekintettel. Írja össze a gyógyszereit: mit szed, mire allergiás. Készüljön előre, az asszisztens telefonon elhangzó kérdéseire írja le a válaszokat, így összeszedettebb lehet majd a személyes találkozás alkalmával, és nem marad ki semmilyen fontos információ.
  3. Vizsgálat előtti napon vagy a vizsgálat napján ehet, beveheti a gyógyszereit. Előzetes megbeszélésen ezekről tájékoztatást kap. Felesleges napokkal előtte koplalni.
  4. Bél kiürítése hogyan történjen? Javasolt a székelés előző nap, és a vizsgálat reggelén. Hashajtót nem tanácsolom. A hashajtás csak tervezetten jó, alaposan ismerni kell önmagát, hogy tudja mikor érik be a hatása. Beöntést viszonylag ritkán kell alkalmazni. Sima székelés elegendő. Rektoszkópia esetén lehet rá inkább szükség, de ez is kiváltható az un. pezsgőkúp alkalmazásával. A vastagbél tükrözés során lehet szükség bélmosásra. Előzetesen megkapja a bélmosó folyadék receptjét, a teendőkről, a vizsgálat menetéről szóló szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást. Előző nap ilyenkor csak folyadék fogyasztandó.
  5. Ne használjon krémet, kúpot a vizsgálat előtt, mert ennek eltávolítása mindenképp szükséges lesz, és a kifejtett hatása elfedi a tüneteket, és befolyásolhatja a diagnózis eredményét.
  6. Ne vegyen be erősebb nyugtatót, fájdalomcsillapítót, mert szintén befolyásolhatja a diagnózis felállításának sikerét, helyességét.
  7. A vizsgálat előtt érkezzen kicsit hamarabb. Az adatfelvétel, adminisztráció ekkor zajlik. Vizsgálat előtt a toalett meglátogatása mellett fontos, hogy kicsit leüljön, megnyugodjon, és legyen egy kis idő a lelki felkészülésre, ráhangolódásra.
  8. A rendelőbe lépve kedvesen fogadjuk, bemutatkozunk egymásnak, majd kikérdezzük a betegségekről, tünetekről, és a vizsgálat szempontjából releváns információkról.

Íme a kérdéssor, amire válaszokat szeretnénk kapni proktológiai vizsgálat előtt:

Proktológiai vizsgálati kérdések
Nevem:
Születtem:
TAJ:
Vizsgálatom időpontja:
Vizsgálat helye:
Panaszok
Mióta:
Milyen gyakran:
Mi történik:
Széklet
Állaga:
Hányszor, milyen rendszeresen:
Szorulás:
Változás:
Oda nem illő probléma:
Hashajtó:
Vérzés
Hol:
Hogyan:
Milyen székletkor:
Egyéb panasz ilyenkor:
Mi váltja ki:
Fájdalom
Hol:
Mikor:
Milyen:
Egyéb panasz ilyenkor:
Duzzanat
Hol:
Mikor:
Egyéb panasz ilyenkor:
Visszahúzódik-e, mikor, hogyan:
Viszketés, égés, csípés
Mikor:
Vakarás:
Mire változik:
Másnak is, pl. háziállat:
Váladékozás
Milyen:
Mikor:
Egyéb panasz ilyenkor:
Fogyás
Mennyi:
Minnyi idő alatt:
Mitől:
Székletvisszatartási nehézség
Mikor:
Mitől:
Vérrokonok között
Daganat:
Bélbetegség:
Bőrbetegség:
Autóimmun betegség:
Előző vizsgálatok
Mikor mi:
Mit találtak, mit történt:
Egyéb betegségek
Mikor, mi:
Műtétek
Mikor, mi:
Gyógyszerszedés
Mire, mit:
Véralvadásgátló:
Antibiotikum megelőzésre:
Gyógyszerérzékenység
Mire, mi történt:
Szülés
Hányszor:
Szülési probléma:
Egyéb
 

Az előzetes köröket letudtuk. Jöhet a proktológiai vizsgálat.

A proktológiai vizsgálat során a proktológus szakember előszőr megtekinti:

  • bőr, nyálkahártya: A bőr külső része lámpafénynél jól látható, a belső része, mely a végbélcsatornát borítja, nem tárható föl a farpofák széthúzásával sem eszköz nélkül. A beljebb lévő részek megtekintéséhez végbéltükrözés szükséges.
  • kötőszövet, aranyér: A bőr és nyálkahártya alatt található a végbél falához rögzítő kötőszövet. A bőr alatt a külső, nyálkahártyával fedetten pedig a belső aranyerek futnak. Ezeket is megtekintéssel nézi meg az orvos, de szükség lehet arra, hogy a székeléskor fellépő túlnyomást imitálva nyomnunk kell az aranyér vérrel való megteléséhez, esetleg az orvos egy vattapamacsot húz ki, mintha a széklet jönne ki.
  • záró, és medencefenék izom: Az izomzat mozgása, feszessége vizsgálható ujjal való kitapintással, nyugalmi vagy feszített állapotban. Kiegészítő vizsgálatként nyomásvizsgálat és elektromiográfia jön szóba.
  • idegek: Ezek a megnyomáson túli külön vizsgálata szerencsére csak ritkán kell, hogy felmerüljön a vizsgálóban.
  • mirigyek: gyulladására a nyomásérzékenységük, a váladékozásuk és a duzzanatuk hívja fel a figyelmet.
  • érzékelés, fájdalomérzet: tapintással való vizsgálat mellett feszítéspróba (ujjal vagy ballonnal) jön szóba.
  • a végbél alakja: a székletürítésnél problémát okozhat, ezért a végbél alakjával kapcsolatos problémák kiderítéséhez azt fel kell mérni ujjal, ultrahanggal, egyéb vizsgálatokkal

Ezután következnek a különböző eszközös vizsgálatok, az elmondott panaszok, és a feltárt problémák diagnosztizálása céljából.

Eszközös proktológiai vizsgálatok

Diagnosztikai célokra a proktológus olyan módszereket alkalmaz, mint az anoszkópia (az anális csatorna megtekintése) és a rektoszkópia (a végbél megtekintése), szigmoideoszkópia (szigmabél megtekintése), kolonoszkópia (vastagbél megtekintése). Ezekkel a vizsgálatokkal összefüggésben szövetmintákat is lehet venni, valamint polipokat és aranyereket kezelni. Mindegyik vizsgálat alacsony kockázatú, és alig vagy egyáltalán nem okoz fájdalmat. A kolonoszkópia viszont kellemetlen lehet, így annál alkalmazandó bódítás vagy altatás.

Nem tipikusan eszközös vizsgálat a vastagbélrák és -gyulladás kiszűrése hármas kombinált székletteszttel. Amennyiben kellemetlenségek és VIZSGÁLAT NÉLKÜL szeretne arról megbizonyosodni, hogy nem alakult ki vastagbélrák vagy vastagbélgyulladás, javaslom már az interneten is rendelhető hármas kombinált székletteszt vizsgálat csomagunkat.

A proktológiai vizsgálat eszközei:

  • nyeles vatta
  • szonda
  • nyomásvizsgálat
  • szövettan
  • ultrahang
  • elektromiográfia, elektroneurográfia

Képalkotó vizsgálatok:

  • Ultrahang: a végbél körül elhelyezkedő területeket vizsgálja, vagy kívülről vagy egy végbéltükörhöz hasonló csőben lévő érzékelővel a végbélen belülről.
  • CT: elég magas sugárterhelés mellett a vastagbélbe kerülő kontrasztanyag segítségével a vastagbél alakját, a bélfal vastagságát figyelik. Előnye, hogy nem csak a beleket látja, hanem a hasüregben bárhol előforduló elváltozásokat is képes jelezni.
  • MR: előnye, hogy nem jár sugárterheléssel
  • PET: sugárterheléssel jár
  • Defekográfia: a székelés folyamatát vizsgálják, a széklet mozgását, alakját filmezi le. Beöntéssel sugárfogó kontrasztanyagot juttatnak a végbélbe, és ezt egy röntgengép előtt kell kiüríteni. A felvételeken a széklet mozgásáról lehet az esetleges székelési problémákra következtetni. Röntgen helyett már létezik MR alapú berendezés is, ez kiküszöböli a nagyfokú sugárterhelést. Ritkán alkalmazott, érthetően körülményes vizsgálat.

Új vizsgálati módszer, amikor egy apró kamerát tartalmazó kapszulát nyel le az ember, ami végig fényképezi az ember teljes bélcsatornáját. Előnye, hogy a be- és kijárat között végig működőképes, azaz nem csak a vastagbél, hanem akár a vékonybél vizsgálatára is alkalmas. Legkisebb testi megterheléssel ez az eljárás jár, de mivel az egészségpénztár nem támogatja, az egyszerhasználatos kapszula árát -amit nem mondanék olcsónak- zsebből kell kifizetni. Mintavételre ez az eljárás nem alkalmas.

Gyakorlatilag áttekintettük mindazon vizsgálatokat, melyek végbélbetegségekkel kapcsolatban előfordulhatnak.

A proktológiai vizsgálat általában a megtekintés, az ujjal való vizsgálat után az anoszkópia és rektoszkópia, a nyeles vatta, a szonda, esetleg az ultrahang használatát jelenti. Ezek a leggyakoribb proktológiai vizsgálatok.

Amennyiben maradtak még megválaszolatlan kérdései, és a proktológiai vizsgálatokról ettől sokkal részletekbe menőbb tájékoztatást szeretne, iratkozzon fel a videósorozatomra, vagy nézzen szét az aranyér gyakori kérdések cikkben is!

A videóleckék nem csak kósza mendemondákon alapulnak, hanem sok ezer betegem vizsgálatának megfigyelését, annak tapasztalatát foglalják magukban. Ezért sokkal többet adnak, sokkal több dologról tájékoztatnak, mint amit valaha is el tudnánk képzelni, amire valaha is gondolnánk a vizsgálat előtt.

Készüljön fel a videósorozattal a proktológiai vizsgálatra, és kérjen időpontot a vizsgálat elvégzéséhez.

Dr. Bánfalvi Péter

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

Központjaink többszörösen MagyarBrands, Az Év Magánrendelője és  Az Év Betegbarát Szolgáltatója díjasak.

„Küldetésünk, hogy könnyebbé tegyük az Ön életét végbélproblémáinak megelőzésével és meggyógyításával, egészségközpontjainkban és online tanácsadással.
Hisszük, hogy minden embernek alapvető joga, hogy egészségesen, egészségügyi problémáktól mentesen, szabadon élhesse életét, és Egészségügyi Központunknak minden hiteles módon segítenie kell őt abban, hogy ezt el is érhesse.”

Bejelentkezés központjainkba

Kattintson ide a kivizsgálásra való bejelentkezéshez!

Aranyér Központjaink:

Az első vizithez javasolt:

(Végbélvizsgálat előtt mindenképpen ajánlott!) Videók, tanácsok, „munkafüzet”, mindez teljesen ingyen!

Főbb betegségek Központjaink honlapján

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide, vagy hívja a +36(30)-868-0244 telefonszámot!

Szakértőink

Dr.-Pácsa-Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni….

Dr.-Tóth-Fülöp-Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam…

Dr.-Lehoczki-Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága…

Dr.-Szinyi-András

Dr. Szinyi András Károly

proktológus szakorvos, sebész szakorvos

1987 november 18-án születtem Dunaújvárosban. Orvosi tanulmányaimat a budapesti Semmelweis Egyetemen végeztem, ahol 2014-ben szereztem általános orvosi diplomát. Anyanyelvi szinten beszélek németül. Ugyanebben az évben Németországban, Münchenben megkaptam a működési engedélyt. Sebészeti szakképzésemet 2015-ben kezdtem a németországi Biberach város kórházában.
Dr. Langer Márk gyerekproktológus

Dr. Langer Márk

gyermekproktológiában jártas gyermeksebész szakorvos

Tanulmányaimat a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban kezdtem, majd a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem orvosi diplomát 2016-ban kitűnő, summa cum laude minősítéssel.

Egyetemi éveim alatt ösztöndíjasként a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen folytattam tanulmányokat. Már hallgatóként bekapcsolódtam a tudományos kutatásba a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetében, majd Németországban az alkalmazott immunológiai munkacsoport tagjaként folytattam munkámat.

Csoli-Balazs

Dr. Csóli Balázs

proktológus, sebész szakorvos
Orvosi diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem 2010-ben. Már a képzés során az általános sebészet széles spektruma érdekelt, amely későbbi hazai és külföldi munkáim során is meghatározta szakmai utamat. 
 
Szakmai pályafutásomat Németországban kezdtem, ahol minimálinvazív eljárásokat gyakoroltam és 2019-ben sikeres általános sebészeti szakvizsgát tettem. 
Dr.-Bánfalvi-Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Kérje szorulás, aranyér elleni tanácsainkat ajándékba!

Eddigieknél még több, máshol nem fellelhető, személyre szabott értékes információt, gyakorlatias tippet, trükköt kap aranyér szakértőnktől,  Dr. Bánfalvi Pétertől ​a gond- és aranyérmentes székeléshez!

További cikkek a témában

előfordulhat aranyér gyermekkorban is?

Az aranyérről mindenki hallott már, és nagyon sokan megtapasztalták már a tüneteit is. A felnőtt lakosság jelentős részét érinti kisebb-nagyobb mértékben. De előfordulhat-e aranyér gyermekeknél

lehet végbélrepedése gyereknek is?

A végbélrepedés (fisszúra) egy igen gyakori és kellemetlen probléma. Mivel nagyon hasonló tüneteket produkál, mint az aranyér, gyakran tévesztik össze vele. A végbélrepedés nem csak

gyermekproktológus mit csinál

A proktológia az orvosláson belül a végbél betegségekkel, elváltozásokkal, a végbelet érintő gyulladásos állapotokkal foglalkozó terület. A proktológusok a végbelet érintő betegségek, elváltozások diagnosztikájával, kezelésével

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

Kérje szorulás, aranyér elleni tanácsainkat ajándékba!

Eddigieknél még több, máshol nem fellelhető, személyre szabott értékes információt, gyakorlatias tippet, trükköt kap aranyér szakértőnktől, Dr. Bánfalvi Pétertől ​a gond- és aranyérmentes székeléshez!

blog
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Adatkezelési tájékoztató