Egyénenként változó a végbéltályog gyógyulási ideje. Elhelyezkedése, a mélysége, végbélhez, a záró- és kismedencei izmokhoz való viszonya szerint többféle végbéltályog létezik. A kialakulása és a gyógyulása szempontjából fontos tényező a beteg általános egészségi állapota, az immunrendszer védekező képessége.
Általánosságban elmondható, hogy a feltárás után 1 hét fizikai kímélet szükséges. 3-4 hét váladékozásra lehet számítani műtét után. A teljes gyógyulás akár 2 hónap is lehet. Ha a genny ürülés 4-6 hét múlva is fennáll, érdemes ellenőrizni, mert a gyulladást fenntartó folyamat, sipoly kialakulására enged következtetni. 1-1.5 hónap múlva szépen gyógyuló seb esetén is kontroll javasolt.
A nyitott sebet az első időben sűrűn kell kezelni, tisztítani, átmosni akár fertőtlenítős oldattal. Majd otthon folytatni a kezelést a sebgyógyulásig.
Ülőfürdő alkalmazása jótékony hatású. Lehet sós (két marék konyhasó feloldva egy lavór vízben), akár fertőtlenítős (Betadin, hypermangan). Naponta többször, jól kiáztatva a sebet.
Végbéltályog gyógyulási ideje – ha elhúzódik mit jelent?
Ha a genny nem tud maradéktalanul kiürülni, hiába gyógyul be a nyílás, a seb, a gyulladás újra fellángol. A folyamat nem nyugszik meg, az üreg nem sarjad, a tályog nem gyógyul. Ezért fontos a kiürülés feltételeinek megteremtése, a kellő nagyságú szájadék készítése sebészi feltárással, és a rendszeres tisztító öblítés.
A többször is kiújuló tályog esetén a végbélből kiinduló járatok, sipolyok kialakulásának a gyanúja vetődik fel. A sipoly kialakulása újabb műtétet jelent, és akár hosszadalmas felépülési időt.
Végbéltályog műtétje után figyeljen oda, és a gyógyulási idő alatt fokozottan ügyeljen a seb tisztaságára. Ha a legkisebb kételye merül fel a gyógyulás megfelelő üteme tekintetében, kérjen időpontot kontroll vizsgálatra.
dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus
Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu
Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,
vagy hívja a
+36(30)-868-0244
telefonszámot!
Szakértőink:
Dr. Pácsa Szilvia
nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa
Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>
Dr. Mikes Csaba
proktológus, sebész főorvos
Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.
Dr. Lehoczki Gergely
proktológus, sebész adjunktus
2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.
Dr. Tóth-Fülöp Orsolya
proktológus, sebész szakorvos
Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>
Dr. Bánfalvi Péter
vezető proktológus
Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.
További cikkek a témában:
Vastagbéltükrözés előtt – minden, amit érdemes tudni az első vizsgálat előtt
Vastagbéltükrözés előtt sok kérdés merülhet fel, ha első alkalommal kell részt venni egy ilyen vizsgálaton. Mit kell tenni, hogyan kell előkészülni, szükséges-e diéta, vagy hashajtás? Ebből a cikkből megismerheti azokat a fontos tudnivalókat, amelyekre érdemes...
Vastagbélszűrés: miért halogatják és milyen következményei lehetnek?
A vastagbélszűrésről a legtöbb ember tudja, hogy fontos vizsgálat, és sok esetben életmentő is lehet. A legtöbb esetben a félelem és a szégyenérzet az, ami meggátolja a betegeket abban, hogy elvégeztessék a kolonoszkópiát. A vizsgálat elmulasztásában nagy szerepet...
Kúp beadása: Praktikus útmutató lépésről lépésre
A kúp beadása a legtöbb esetben a gyermekek esetében jut eszünkbe. Szinte mindenki kapott kúpot gyermekkorában, de a kúp felnőttek esetében is gyakran használható. De hogyan érdemes beadni a kúpot, akár magunknak, akár gyermekünknek? És miért választjuk ezt a formát...
Intim törlőkendő dilemma: Mikor segít és mikor árt?
A végbéltájék megfelelő tisztán tartása különösen fontos, ha valaki aranyeres panaszokkal vagy egyéb végbélbetegségekkel küzd. Az intim törlőkendők és baba popsitörlők praktikusak, gyors megoldást nyújtanak, és sokszor kíméletesebbnek tűnnek, mint a hagyományos...
Aranyér: 5 tévhit, amit ideje elfelejteni ❌
Az aranyér egy gyakori probléma, amelyet sokan szégyellenek, és emiatt rengeteg tévhit övezi. Ezek a félreértések nemcsak a tájékozottságot nehezítik meg, hanem a hatékony kezelés lehetőségét is csökkenthetik. Összeszedtük az 5 leggyakoribb aranyér tévhitet, amelyet...
A krónikus végbél és kismedencei fájdalom okai, kivizsgálása és kezelése
A krónikus végbél és kismedencei fájdalom gyakori és kellemetlen probléma, amely jelentős hatással lehet az életminőségre. Bár az akut fájdalmak többsége gyorsan elmúlik, a krónikus fájdalom tartós, és hosszú távon is fennállhat. Kezelése nem könnyű feladat, de...
A császármetszés hegének és a hegfájdalom kezelése
Magyarországon évente több tízezer gyermek születik császármetszés útján. A műtét után kialakuló heg és a krónikus hegfájdalom sok nő mindennapjait keseríti meg kisebb-nagyobb mértékben évekkel a szülés után is. A szülési utáni császármetszés hegének és a hegfájdalom...
Külső aranyér visszahúzódása
Külső aranyér visszahúzódása Öndiagnosztikával helytelenül felállított kórisme, hogy a belülről kiköszönő aranyér külső aranyér. A külvilágra kerülő belső aranyér sérülékeny, ezért gyakran jár viszketéssel, váladékozással, vérzéssel, gyulladással. Külső aranyér...
Aranyér visszahelyezése otthon avagy mi húzza vissza az aranyeret?
Az aranyér sok embert érint, és számos kellemetlen tünetet produkál. A kilógó aranyér roppant zavaró, idegentest érzetet kelt, és könnyen sérülhet is, mely váladékozást, vérzést, viszketést és fájdalmat okozhat. Az aranyér visszahelyezése otthon is lehetséges, de nem...
Kedves Doktor Úr!
Fél éve műtöttek végbéltályoggal – patkó tályog. Egy hetet voltam kórházban, ez idő alatt kétszer tisztították ki a sebet és kettő alkalommal végeztek vizsgálatot azzal, hogy életem legnagyobb fájdalmát fogom érezni. Ez valóban így volt. Az azóta eltelt időszakban kb. kettő alkalommal fordult elő, hogy szorulással küzdöttem, de találtam rá megoldást (kamillát iszom, lenmagolajat, valamint egy kiskanálnyi Laevolac-ot mindennap) Naponta reggel és este Betadinos ülőfürdőt veszek. Úgy látom, hogy a székletem normalizálódott, pedig egész életemben hasmenéses voltam.
Problémám, hogy még mindig érzek a végbelem környékén és azon felül is csomókat, vagy helyesebben csíkokat, ami néha megvastagszik, aztán elmúlik. Ön szerint ez természetes? Nagyon félek, hogy a tályog után sipoly alakul ki. Nem vérzik székelésnél, de mivel ülőmunkát végzek – igaz van speciális ülőkém – nagyon kellemetlen érzés. Mindig úgy érzem, mintha a fehérneműm becsúszott volna, de nem használok tangát. (bocsánat!) Kérem szíves tanácsát, hogy ezt mi okozhatja. Naponta kenem magam hol körömvirág, hol Doxiproct kenőccsel, beszereztem a dr. Kelen aranyér kenőcsöt, melyről Önnek mi a tapasztalata? Köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Pipacs