Végbél betegségei

A végbél a bélrendszer utolsó, kb 12 centiméteres szakasza. Viszonylag könnyen alakulhat ki valamilyen probléma a bélrendszer ezen részén. A végbél betegségei gyakran nagyon hasonló tüneteket produkálnak, melyet még szakemberként is csak vizsgálat alapján lehet teljes bizonyossággal megállapítani, ezért öndiagnózis helyett célszerű szakorvoshoz fordulni.

A végbél leggyakoribb betegsége az aranyér

A végbél betegségei közül az aranyér betegség a leggyakrabban előforduló probléma. A felnőtt lakosság mintegy 40%-át érinti kisebb-nagyobb mértékben, igazi civilizációs betegség. Az aranyér mindenki szervezetében megtalálható, fontos szerepet tölt be a végbél zárásában. Két fajtáját különböztethetjük meg, a külső és belső aranyeret. A külső aranyér a végbélnyílás szélén alakul ki, bevérzése esetén fájdalommal, feszítő érzéssel jelentkezik. A belső aranyér betegség akkor alakul ki, ha az aranyér párnák kitágulnak, sérülnek. Súlyossága alapján négy stádiumba sorolható. Attól függően, hogy mennyire súlyos az állapota, tünetei az időnként jelentkező enyhe vérzéstől, egészen a rendszeresen előesett (végbélből kilógó) vérzékeny, váladékozó aranyér panaszokig terjedhet.

Kialakulásuk hátterében a rostban szegény, helytelen táplálkozás, nem megfelelő folyadékbevitel, a mozgásszegény életmód, rossz székelési szokások, valamint genetikai hajlam állnak. Súlyosságtól függően kezelése enyhébb esetekben életmódbeli változtatásokkal (a helyes székelési szokások elsajátítása, rostban gazdag diéta, megfelelő folyadékbevitel, mozgás bevezetése) és gyógyszeres kezelésekkel történik. Súlyosabb állapotban lévő aranyér esetében a nem kimetszéses és a kimetszéses vagy lézeres aranyér műtétek alkalmazásával történik a kezelés. Bővebben itt olvashat a témáról: aranyérbetegségek.

A végbél betegségei: Végbélrepedés

A végbél betegségei között a végbélrepedés, vagy másnéven anális fisszúra is igen gyakori. Akkor alakul ki, ha a végbél nyálkahártyáján valamilyen okból sérülés keletkezik. Az ilyenkor létrejövő seb nehezen és sokáig gyógyul, kellemetlen tüneteket produkál. Kialakulásának oka a legtöbb esetben a stressz, a székrekedés, illetve a hasmenés. A székrekedésben szenvedők széklete sokszor száraz, kemény, nagyon nehezen tudnak megszabadulni tőle. A kiszáradt széklet felsértheti a végbél nyálkahártyáját, melyet a rendszeres erőlködés tovább súlyosbíthat.

Hasmenés esetén az átlagosnál jóval több székelés, valamint széklet savas állaga miatt alakulhat ki a végbélrepedés. A savas széklet irritálja a nyálkahártyát, amely a rendszeresen nagy erővel távozó híg széklet miatt kireped, kisebesedik. A seb a folyton nedves környezet és a gyakori igénybevétel miatt nem tud gyógyulni, és akár fertőzést is okozhat.

A végbélrepedés kezelése az aranyérhez hasonlóan életmódbeli változtatásokkal és gyógyszeres kezeléssel történik. Szövődmény miatt nem múló probléma esetén szóba kerülhet műtéti beavatkozás is, de ez viszonylag ritkán indokolt. A végbélrepedésről bővebben itt olvashat: végbélrepedés.

Végbélgyulladás (proctitis)

A végbélgyulladás (proctitis), azaz a végbél hurutos megbetegedése is igen gyakori a végbél betegségei között. Kialakulhat önmagában, de más végbél betegségek kísérő tüneteként is jelentkezhet. Általában különböző bakteriális, gombás, vírusos, parazitás fertőzések, nemi úton terjedő bélbetegségek, vagy irritáció (ételek, tisztálkodószerek), diétahiba következtében jön létre.

Tünetei tarthatnak rövid ideig, de akár hosszantartó, krónikus végbélgyulladás is kialakulhat. A legjellemzőbb tünetei a viszketés, váladékozás, haspuffadás, erős, szinte állandó székelési inger, vérzés, idegentest érzés, fájdalom. Tüneteinek jelentkezésekor, ha nem kezdik meg a kezelését, komolyabb problémák kialakulásához vezethet. Enyhébb esetekben okozhat szorulást, végbélrepedést, végbélgörcsöt, súlyosabb esetekben vérszegénységet, tályogot, sipolyt, fekélyt, vagy végbélszűkületet, de akár vérmérgezést is.

A végbélgyulladás kezelése a kiváltó okának megkeresésével és megszüntetésével történik. Mint a végbél betegségeinek kezelésében általában, a végbélgyulladás kezelésében is fontos szerepet játszik a táplálkozás, a megfelelő diéta bevezetése. A diéta mellett különböző gyógyszerek alkalmazása is szükséges lehet, melyek segítenek megszüntetni a gyulladást és a kellemetlen tüneteket enyhítik. A témáról bővebben itt olvashat: végbélgyulladás.

Végbélpolip

A végbél betegségek között a végbélpolip is igen gyakori probléma. A végbélpolip lényegében a végbél belső nyálkahártyája és a bőr találkozásánál a bőrben az üreg irányában létrejött kinövés vagy kinövések.  Kialakulásának okait nem ismeri teljeskörűen az orvostudomány. Kialakulásában szerepet játszik elsősorban a genetikai hajlam, de gyulladás, sérülés, fertőzés és irritáció esetén is kialakulhat.

A felnőtt lakosság mintegy 30%-át kisebb-nagyobb mértékben érinti a végbélpolip, de a legtöbb esetben nem okoznak problémát, más betegségek okozta panaszok miatti vizsgálat során kerül fény meglétükre. Általában nem okoznak komoly veszélyt, de bizonyos esetekben hajlamosak lehetnek rosszindulatú elváltozásokra, ezért minden esetben komolyan kell venni azokat. Amennyiben mégis panaszokat okoz, a leggyakrabban vérzést, nyákos székletet, váladékozást, viszketést, komfortérzet vesztést, idegentest érzetet jelentkezik.

A végbélpolip kezelése általában kimetszéssel történik helyi érzéstelenítés mellett. Ritkán, nagyméretű polipok esetében szükség lehet komolyabb műtétre, ám ez eléggé ritkán fordul elő. Az egészséges táplálkozás, aktív, sportos életmód a végbélpolip esetén is javasolt. További utókezelést nem igényel, de rendszeres időnként ellenőriztetni kell, hogy nem alakultak-e ki újabb polipok vagy rosszindulatú elváltozás.

Végbéltályog, végbélsipoly

A végbéltályog és a végbélsipoly a végbél jóindulatú betegségei között a két leginkább kellemetlenebb, és legveszélyesebb probléma. A végbéltályog egy piros, meleg érzetű, érzékeny, sokszor lüktetően fájdalmas duzzanattal jelentkezik a végbélnyílás környékén, de akár magasan a végbélben is. Gyakran kíséri láz és hidegrázás is. A végbéltályog tulajdonképpen egy gyulladásos üreg, mely a záróizmok között található, váladékot termelő mirigyek gyulladása okozza. A mirigyek által termelt váladék szerepe az, hogy síkossá tegyék a székletet, ezzel megkönnyítve a székelést. A gyulladt mirigyek elzáródnak, nem tudják váladékukat a végbélbe üríteni, ennek köszönhetően létrejön egy üreg, mely befertőződve maga a végbéltályog.

A végbéltályog egy ideig gyűjti és belül tartja a gyulladás miatt létrejövő gennyet, de egy idő után az üreg megtelik, és a tályog kifakad. Ezt a kifakadást nem érdemes megvárni, ha jelentkeznek a tünetek, minél hamarabb műtéti úton meg kell szüntetni a problémát. Jó esetben a tályog kifelé, áttörve a kötőszövetet a bőr felé ürül, de rosszabb esetben befelé, és akár életveszélyes állapotot is okozhat. A végbéltályogról itt olvashat bővebben.

Ha a végbéltályog kifakad, az esetek 30-40%-ban végbélsipoly, vagy másnéven fisztula alakul ki. A sipoly latin neve sípot vagy csövet jelent. A végbélsipolynál ez a cső egy kóros összeköttetést jelent végbél, és általában a külső felület, a bőr között. A végbélsipolyt sokszor nehéz észrevenni, egy igen apró lyuk a végbél környéki bőrön, melyen keresztül kellemetlen szagú váladék távozik. A végbélsipoly nagyon ritkán múlik el magától. Kezelése a végbéltályoghoz hasonlóan műtéti úton történik. A végbélsipolyról itt tudhat meg többet.

 

Végbél szemölcs

A végbél szemölcs, vagy másnéven condyloma egy gyakran jelentkező probléma. Komolyabb tünetet általában nem okoz, gyakran észrevétlen marad, de súlyos kezelés nélkül bizonyos fajtái rosszindulatú daganatos megbetegedésekhez vezethetnek.

Olvassa el, hogy mik a tünetei, hogyan terjed, és mivel lehet megelőzni, kezelni! ->> Végbél szemölcs cikk

A végbél betegségek tünetei

A végbélbetegségek tünetei nagyon hasonlóak lehetnek egymáshoz. A véres széklet, a viszketés, fájdalom, idegentest érzet hátterében a végbél betegségei közül több is állhat. Az aranyér, a végbélrepedés, végbélgyulladás, vagy éppen a végbélpolip okozta tünetek szinte megegyeznek. Vizsgálat nélkül gyakran lehetetlen megállapítani a panaszokat kiváltó problémát.

A végbél betegségei közül mindegyikre igaz, hogy a végbél betegségek tüneteinek jelentkezésekor minél hamarabb fel kell keresni egy jó szakembert, proktológust. Minden végbél problémára, és minden egyéb más betegségre is igaz, hogy minél hamarabb kér segítséget, annál könnyebben szabadulhat meg a panaszoktól.

Ebben a cikkben csak a leggyakrabban előforduló, végbél betegségekről ejtettünk szót. Számos egyéb, a fentieknél akár súlyosabb probléma is állhat még a panaszok hátterében, ezért minden tünetet komolyan kell venni, és felkeresni egy szakorvost. A proktológiai vizsgálat ugyan nem kellemes, de egyáltalán nem fájdalmas, és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséget élje át, aki hozzánk fordul.

Ha tapasztalja a végbél betegségeinek tüneteit, ne várjon, keressen fel egy szakembert, és szabaduljon meg a problémától!

Érdemes még elolvasnia a végbél anatómiájáról szóló cikket is, melyben képet kap arról, hogy mi a végbél szerepe, hogyan működik? Milyen problémái, betegségei vannak?


Székrekedés okai

Székrekedés okai

A székrekedés sok ember mindennapjait nehezíti meg, és több betegség kialakulásában is szerepet játszhat, vagy lehet tünete azoknak. Ezek közül a legismertebb talán az aranyér. Előfordulása különösen jellemző a 60 feletti idősebb korosztályra, de a fiatalabbak körében...
Végbélsipoly tünetei

Végbélsipoly tünetei

A végbélsipoly tünetei sokszor összefüggenek azzal a ténnyel, hogy egy tályog előzi meg a megjelenésüket. De hogy mi az a sipoly? Lényegében egy cső, mely kóros összeköttetést jelöl a végbél, és általában a külső felület, a bőr között. A végbélsipoly kialakulásáért...
Mitől alakul ki a sipoly?

Mitől alakul ki a sipoly?

Nézzük először is: mi a sipoly? és hogyan néz ki? A sipoly jelentése: cső, síp. A végbélsipoly esetében ez a cső egy kóros összeköttetést jelöl a végbél, és általában a külső felület, a bőr között. A bőr felületén, méretét tekintve változatos, akár csak egy kis...
Jelentkezzen be rendelőnkbe!