A végbélrák a vastagbél utolsó szakaszát érintő rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely egyike a leggyakoribb daganatos megbetegedéseknek. Az egyik legnagyobb probléma a végbélrákkal kapcsolatban, hogy a végbélrák tünetei a kezdetekben egészen enyhék és könnyen összetéveszthetők más betegségekkel.

A végbélrák kialakulása, okai

A végbélrák kialakulása hosszú éveken át, fokozatosan megy végbe. A legtöbb esetben egy jóindulatú elváltozásból, végbélpolipból alakul ki, amely idővel rosszindulatúvá válik. Ez a folyamat több évig is eltarthat, ezért a korai felismerés és a rendszeres szűrővizsgálatok kiemelkedően fontosak. A daganat előrehaladásával a végbél falán áthatolhat, majd a környező szervekre, nyirokcsomókra, később pedig távoli szervekre is áttétet adhat, ami jelentősen rontja a gyógyulási esélyeket.

A végbélrák pontos kiváltó oka nem mindig egyértelmű, de számos tényező hozzájárulhat a kialakulásához. Mint a legtöbb betegség esetében, úgy a végbélrák kialakulásában is fontos szerepet játszik a genetikai hajlam. Ha a családban előfordult már vastagbél- vagy végbélrák, az érintett személyeknél nagyobb a kockázat.

Az életmód is jelentős tényező. A feldolgozott élelmiszerekben gazdag, rostszegény étrend elősegíti a bélben a gyulladásos folyamatokat, amelyek hozzájárulhatnak a daganatok kialakulásához. Az elhízás, a mozgásszegény életmód, az alkoholfogyasztás és a dohányzás szintén fokozza a kockázatot.

Egyes betegségek, például a Colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) és a Crohn-betegség is hajlamosítanak a végbélrákra, mivel ezek tartós gyulladást okoznak a bélfalban. A gyulladás kedvező környezetet teremthet a daganatos sejtek kialakulásához.

Kezdődő végbélrák tünetei

A végbélrák tünetei a kezdetekben gyakran nem egyértelműek, könnyen összekeverhetőek más betegségek tüneteivel. Laikusként, de még orvosként sem állapítható meg vizsgálat nélkül, pusztán a tünetek alapján, hogy milyen probléma áll a panaszok hátterében.

Az egyik leggyakoribb végbélrákra utaló tünet lehet a székletben megjelenő vér, amely lehet élénkpiros vagy sötét, szurokszerű. Sok beteg ezt aranyérként értelmezi, és emiatt nem fordul időben orvoshoz, különösen, ha az aranyér problémája rendszeresen visszatér.

Az étrendbeli, vagy életmódbeli változtatások nélkül bekövetkezett székelési szokások megváltozása is a végbélrák tünetei közé tartozhatnak. A hirtelen fellépő és sokáig fennálló székrekedés, hasmenés, vagy a váltakozó széklet állag is a végbélrák tünetei közé sorolhatóak. Gyakori jel még a nagyon vékony széklet ürítés is. Ilyenkor a daganat leszűkíti a végbelet, és a széklet átmérője lecsökken.

A végbélrák okozhat még haspuffadást, diszkomfort érzetet is. A daganat miatt gyakran úgy érzik, hogy nem ürül ki a végbél, illetve gyakori székelési ingert is okozhat, amely sikertelen székletürítést eredményez.

Végbélrák tünetei előrehaladott állapotban

Ahogy a betegség előrehalad, a végbélrák tünetei egyre súlyosabbá válnak. A végbélből származó vérzés intenzívebbé válhat, és az állandósuló vérvesztés következtében vérszegénység alakulhat ki, amely sápadtsággal, fáradékonysággal és gyengeséggel jár. Az alhasi fájdalom egyre erősebb lehet.

Gyakori tünete még a végbélráknak a hirtelen fogyás anélkül, hogy ezt bármilyen életmódbeli változás indokolná. A daganat miatt akár bélelzáródás is kialakulhat, mely életveszélyes is lehet.

Hogyan történik a tünetek kivizsgálása?

Mint minden daganatos megbetegedés esetén, a végbélrák esetén is nagyon fontos a korai diagnózis. Ha jelentkeznek a végbélrák tünetei, minél hamarabb fel kell keresni egy szakorvost. Az orvos először kikérdezi a beteget a tüneteiről, majd megvizsgálja a beteg végbelét.

A végbél vizsgálata során az orvos kézzel, illetve endoszkóppal vizsgálja a végbelet. Amennyiben a végbélben nem található meg a tünetek kiváltó oka, szükség lehet vastagbél tükrözésre is. Ha a panaszok hátterében valóban a végbélrák tünetei állnak, mintavétel és különféle laboratóriumi vizsgálatok következnek. Daganatos megbetegedés esetén szükség lehet még különféle képalkotó vizsgálatokra is, mint CT, vagy MRI.

Amennyiben szeretne problémamentes előkészítést és vizsgálatot, olvassa el erről szóló útmutatónkat az aranyermegoldasok.hu oldalon.

A végbélrák kezelése

A végbélrák kezelése attól függ, hogy milyen stádiumban van a daganat. A leggyakoribb módszer a sebészi beavatkozás, amely során eltávolítják a daganatos végbélrészt. Sok esetben ez már önmagában elegendő. Szükséges lehet még sugárkezelés, vagy kemoterápia, vagy kifejezetten daganatos megbetegedések célzott kezelésére szolgáló gyógyszeres kezelés is. Ezekkel a módszerekkel csökkenthető a daganat mérete és megakadályozható, hogy tovább terjedjen.

Megelőzhető a végbélrák?

A végbélrák megelőzése érdekében az egészséges életmód bevezetésével sokat tehetünk. A rostban gazdag étrend, amely bőségesen tartalmaz zöldségeket, gyümölcsöket és teljes kiőrlésű gabonákat, segíthet fenntartani a bélrendszer egészségét.

A rendszeres testmozgás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás kerülése szintén csökkentheti a kockázatot. Az 50 év felettiek, valamint a veszélyeztetettek számára már fiatalabb korban is, kiemelten fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok. A rendszeres szűrésekkel a betegség még korai, tünetmentes állapotban felismerhető és nagy eséllyel könnyen gyógyítható.

Ha jelentkeznek a végbélrák tünetei, vagy bármilyen végbéltájéki, vagy hasi panasz, minél hamarabb fel kell keresni egy szakorvost. A végbélrák egy súlyos, de időben felismerve jól kezelhető betegség és a tünetek hátterében a legtöbb esetben nem végbélrák áll.

dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu

 

Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,

vagy hívja a

+36(30)-868-0244

telefonszámot!

 

Szakértőink:

Dr. Pácsa Szilvia

Dr. Pácsa Szilvia

nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa

Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>

Dr. Mikes Csaba

Dr. Mikes Csaba

proktológus, sebész főorvos

Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.

Dr. Lehoczki Gergely

Dr. Lehoczki Gergely

proktológus, sebész adjunktus

2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.

Tovább >>

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

Dr. Tóth-Fülöp Orsolya

proktológus, sebész szakorvos

Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>

Dr. Bánfalvi Péter

Dr. Bánfalvi Péter

vezető proktológus

Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.

Tovább >>

További cikkek a témában:

Állandó székelési inger okai

Állandó székelési inger okai

Az állandó székelési inger igen kellemetlenné teszi a mindennapokat. Rendszeresen azon gondolkodni, hogy valóban mennünk kell-e a wc-re, vagy csak úgy érezzük, megnehezítik a mindennapi tevékenységeket. Az állandó székelési inger okai között számos enyhébb, vagy éppen...

bővebben
Végbél váladékozás okai

Végbél váladékozás okai

A végbélből jövő váladék igen kellemetlen. Zavaró érzés, mely az egész napot végig kísérheti, diszkomfort érzést okoz. Sok esetben kellemetlen szaggal is járhat, mely lelki problémákhoz is gyakran vezet. A végbél váladékozás okai sokfélék lehetnek.   Végbél...

bővebben
Végbél szemölcs

Végbél szemölcs

A végbél szemölcs, vagy másnéven condyloma egy gyakran jelentkező probléma. Komolyabb tünetet általában nem okoz, gyakran észrevétlen marad, de súlyos kezelés nélkül bizonyos fajtái rosszindulatú daganatos megbetegedésekhez vezethetnek.   Mi az a végbél szemölcs?...

bővebben
A végbél anatómiája

A végbél anatómiája

A végbél az emésztőrendszerünk utolsó része, mely fontos szerepet tölt be mindennapjainkban. Többnyire nem gondolunk testünk ezen részére, csak ha valamilyen probléma merül fel működésében. A végbél anatómiája, működése és szerepe nagyon fontos a mindennapjainkban,...

bővebben
Végbélsérv és a végbélsérv tünetei

Végbélsérv és a végbélsérv tünetei

A végbélsérv, vagy más néven rectocele, egy igen kellemetlen, sokszor fájdalmas tüneteket produkáló betegség. Gyakran alakul ki mellette méhsüllyedés, vagy hólyagsérv is, mely tovább fokozza a kellemetlenségeket.   Mi is az a végbélsérv? A végbélsérv akkor alakul...

bővebben