Az aranyér panaszok kialakulásának hátterében többféle ok állhat. A probléma kialakulásában a leggyakrabban genetikai okok, túlsúly, helytelen táplálkozás, mozgásszegény, ülő életmód, hirtelen fellépő fizikai megterhelés (szülés, cipekedés, stb), székrekedés, rendszeres hasmenés áll. A betegség kialakulásában lelki okok és ezeknek a következménye is állhat. Az aranyér kialakulásában a munkahelyi stressz is szerepet játszhat.
Mi az a stressz?
A stressz alapvetően egy védelmi mechanizmus, mely az elődeinknél alakult ki és a túlélést segítené. Ha valamilyen veszélyes helyzetbe kerülünk, szervezetünk magasabb fokozatra kapcsol. Ennek köszönhetően egy esetleges veszélyhelyzetet el tudunk hárítani, túl tudunk élni. A veszély elmúltával ez a stresszes állapot rövid időn belül elmúlik, és szervezetünk normál működésbe tér vissza.
Napjainkban azonban számtalan stresszes szituáció ér minket a mindennapokban. Helytállni az élet minden területén, megoldani az élet nehézségeit, teljesíteni a munkahelyen, ez mind olyan lelkiállapottal járhat, mely szervezetünben bekapcsolja ezt a védelmi mechanizmust. Ha folyamatosan érnek minket a kiváltó tényezők, a stresszes állapot állandósulhat és szervezetünk folyamatos készültségben lesz. Testünk azonban nem képes következmények nélkül folyamatosan és hosszú ideig ezt az állapotot fenntartani.
Sok esetben a munkahelyen ér minket a legtöbb ilyen esemény. Az állandó teljesítménykényszer, a megélhetésünk elvesztésétől való félelem miatt kialakulhat Az aranyér és a munkahelyi stressz között gyakran összefüggés van, és hatására akár komolyabb betegségek is kialakulhatnak.
Az aranyér és a munkahelyi stressz összefüggései
A stressz hatására szervezetünk olyan hormonokat termel, amelyek befolyással vannak az emésztésünkre. A hormonok hatására székrekedés, vagy éppen állandósult hasmenés is kialakulhat, valamint egyéb gyomorpanaszokat is okozhat. A székrekedés az aranyér panaszok egyik legfőbb kiváltó oka. A székelés ilyenkor nehezített, állandó erőlködést igényel, melynek hatására könnyedén kialakul az aranyér betegség.
A hasmenés következtében a hirtelen, nagy erővel távozó széklet hatására is kialakulhat az aranyér. A széklet ilyenkor savas állagú, amely irritálja a végbelet, így nem csak aranyér, de végbélgyulladást is okozhat.
Mit tegyünk, hogy elkerüljük az aranyeret és a munkahelyi stresszt?
Az aranyér kialakulásában rendszerint nagy szerepet játszanak a helytelen életviteli és székelési szokások. A helytelen táplálkozás, a nem megfelelő mennyiségű folyadékbevitel és a mozgásszegény, ülő életmód kedvez az aranyér kialakulásának. Ha ezek a helytelen szokások párosulnak a munkahelyi stressz okozta tünetekkel, nagyon könnyen kialakulhat a probléma.
Az aranyér és a munkahelyi stressz gyakran együtt jár, de dolgozni muszáj. Próbáljunk meg rendszeresen kikapcsolódni, feltöltődni és a stresszt okozó problémákat megoldani. Ne féljünk lelki problémáink kezelésére külső, pszichológusi segítséget kérni! Figyeljünk oda testünkre és lelkünkre egyaránt, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az aranyér, vagy bármilyen más betegség kialakulhasson a munkahelyi stressz miatt.
A rostban gazdag, minél kevésbé feldolgozott élelmiszereket tartalmazó étrend bevezetésével, a zsíros, fűszeres, magas szénhidráttartalmú ételek kerülésével sokat tehetünk az aranyér megelőzése érdekében. A rendszeres, napi könnyed mozgás jót tesz szervezetünknek, javítja a keringésünket, az anyagcsere folyamatainkat és a súlyunkat is segít szabályozni. A sport nem csak testünknek, de lelkünknek is jót tesz, az egyik legjobb stressz levezetési forma, ahogy a megfelelő táplálkozás is nagyban befolyásolja azt, hogyan érezzük magunkat.
Ha már kialakult az aranyér, és az életmódbeli változtatások hatására sem javul, vagy súlyosbodik, keressünk fel egy szakorvost. Az aranyérnek gondolt probléma mögött sokkal súlyosabb betegségek is lehetnek, amelyeket diagnosztizálni kell, és a kezelésüket mielőbb meg kell kezdeni.
dr. Bánfalvi Péter vezető proktológus
Dr. Bánfalvi Aranyér Központ, A gyógyító gondoskodás
www.aranyeresseg.hu
Szakértőinkhez vizsgálatra való bejelentkezéshez kattintson ide,
vagy hívja a
+36(30)-868-0244
telefonszámot!
Szakértőink:
Dr. Pácsa Szilvia
nőgyógyász, kismedence betegségek szakorvosa
Nőgyógyászként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni. Vallom, hogy az egészség, az egyéni csúcsforma elérésének feltétele a testi-lelki egyensúly megteremtése, amelyhez a tudomány és a technika által kínált, bizonyítottan hatásos gyógyászati megoldásokat is érdemes felhasználni. Tovább >>
Dr. Mikes Csaba
proktológus, sebész főorvos
Proktológia magánrendelést 2007 óta folytatok. A kórházi végbélsebészet mellett magánrendelésen a végbéltájéki panaszokkal (aranyeresség, condyloma, végbélviszketés, végbélsipoly, végbélberepedés, jó és rosszindulatú végbél és vastagbéldaganatok) hozzám forduló páciensek ellátását végzem, célom az alapos kivizsgálását követő pontos diagnózis felállítása és annak legkorszerűbb ellátása.
Dr. Lehoczki Gergely
proktológus, sebész adjunktus
2009-es sebészeti szakvizsgám megszerzését követően kezdtem el proktológiai panaszokkal pácienseket ellátni és észleltem, hogy széles körű igény van a végbélbetegségek tüneteitől szenvedő páciensek empatikus, pontos, minőségi ellátására. A precíz és pontos megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése, beépítése a mindennapi gyakorlatba valamint a személyre szabott ellátás, gyógyítás, esetkövetés fontossága ragadott meg leginkább, ami mind a mai napig a fő motivációt jelentik számomra. A páciensek bizalmának elnyerése és megtartása szintén nagyon fontos számomra. Mindannyian ismerjük a mondást:”pontos mint egy sebész.” Ennek a jegyében szeretnék minden páciensem számára enyhülést, jobbulást, teljes gyógyulást nyújtani.
Dr. Tóth-Fülöp Orsolya
proktológus, sebész szakorvos
Számomra a szakmaiság mellett a legfontosabb a páciens orientált légkör, amelyben megfelelő figyelmet és időt tudunk biztosítani a hozzánk fordulóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem, majd 2018-ban általános sebészeti szakvizsgát tettem. 2012 és 2023 között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztályán dolgoztam, 2018-tól megbízott tagja voltam a kórház onkoteam-jének. A Mellrákfórum civil szervezet aktivistájaként az egészségügyi tudatosságért kampányolok. A komplexebb ellátás céljából 2023-ban elvégeztem a Kismedence rehabilitáció biofeedbackkel tanfolyamot. … Tovább>>
Dr. Bánfalvi Péter
vezető proktológus
Proktológiai magánrendelést 2006 óta folytatok. Célom, hogy vendégeink aranyér, és más végbél-megbetegedését a lehető legkisebb megterheléssel és a legjobb életminőséget megcélozva gyógyítsam meg, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Feladatomnak rendszeres önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni. 2012-ben felkértek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja aranyérrel kapcsolatos információk megírására, 2014-ben és 2017-ben megkaptam az Év Magánrendelője verseny szakmai díját.
További cikkek a témában:
Vastagbéltükrözés: Mikor és miért van rá szükség?
A vastagbéltükrözés, más néven kolonoszkópia, a vastagbelet érintő megbetegedések, elváltozások diagnosztikájában az egyik legfontosabb vizsgálat. Sokan tartanak tőle, félnek a vizsgálatot övező kellemetlen élményektől, az esetleges fájdalomtól és mellékhatásoktól....
Béltisztítás vastagbéltükrözés előtt: miért elengedhetetlen?
A vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) az egyik leghatékonyabb diagnosztikai módszer, amellyel felismerhetőek a vastagbelet érintő betegségek. A kolonoszkópiával teljes képet kaphatunk a vastagbél állapotáról, és felfedezhetőek többek között a daganatos elváltozások,...
Vastagbéltükrözés: Mennyire fáj, és hogyan lehet elkerülni a kellemetlenségeket?
A vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) egy nagyon fontos vizsgálat, de sok kellemetlenséget társítanak hozzá, ami miatt félelem alakul ki sok betegben. A vizsgálat előtti béltisztítás, a vizsgálat közbeni kiszolgáltatottság érzés miatt sokan szeretik halasztgatni a...
Vastagbéltükrözés előtt – minden, amit érdemes tudni az első vizsgálat előtt
Vastagbéltükrözés előtt sok kérdés merülhet fel, ha első alkalommal kell részt venni egy ilyen vizsgálaton. Mit kell tenni, hogyan kell előkészülni, szükséges-e diéta, vagy hashajtás? Ebből a cikkből megismerheti azokat a fontos tudnivalókat, amelyekre érdemes...
Vastagbélszűrés: miért halogatják és milyen következményei lehetnek?
A vastagbélszűrésről a legtöbb ember tudja, hogy fontos vizsgálat, és sok esetben életmentő is lehet. A legtöbb esetben a félelem és a szégyenérzet az, ami meggátolja a betegeket abban, hogy elvégeztessék a kolonoszkópiát. A vizsgálat elmulasztásában nagy szerepet...
Kúp beadása: Praktikus útmutató lépésről lépésre
A kúp beadása a legtöbb esetben a gyermekek esetében jut eszünkbe. Szinte mindenki kapott kúpot gyermekkorában, de a kúp felnőttek esetében is gyakran használható. De hogyan érdemes beadni a kúpot, akár magunknak, akár gyermekünknek? És miért választjuk ezt a formát...
Intim törlőkendő dilemma: Mikor segít és mikor árt?
A végbéltájék megfelelő tisztán tartása különösen fontos, ha valaki aranyeres panaszokkal vagy egyéb végbélbetegségekkel küzd. Az intim törlőkendők és baba popsitörlők praktikusak, gyors megoldást nyújtanak, és sokszor kíméletesebbnek tűnnek, mint a hagyományos...
Aranyér: 5 tévhit, amit ideje elfelejteni ❌
Az aranyér egy gyakori probléma, amelyet sokan szégyellenek, és emiatt rengeteg tévhit övezi. Ezek a félreértések nemcsak a tájékozottságot nehezítik meg, hanem a hatékony kezelés lehetőségét is csökkenthetik. Összeszedtük az 5 leggyakoribb aranyér tévhitet, amelyet...
A krónikus végbél és kismedencei fájdalom okai, kivizsgálása és kezelése
A krónikus végbél és kismedencei fájdalom gyakori és kellemetlen probléma, amely jelentős hatással lehet az életminőségre. Bár az akut fájdalmak többsége gyorsan elmúlik, a krónikus fájdalom tartós, és hosszú távon is fennállhat. Kezelése nem könnyű feladat, de...